SPEAKER_00 0:00

De egyébként alapvetően azért azt nagyon sok helyről hallani, hogy maga humor, meg maga a vicc az általában valamilyen fájdalomból vagy traumából fakad. Igen. Ez mennyire igaz? Tényleg mennyire.

SPEAKER_01 0:13

Hogy mennyire kellelcsetnek lenne az úrista. Igen. Figyelj, igaz, és egyébként nehéz úgy viczelni. Bár. Jó, tehát, hogy poralergia. Ez most ez egy ilyen fogalom, amit ha kimondok, akkor egy ilyen komplex jelenség fut a háttérben. Az emberi szervezettől elvettük a parazitákat, elvettük a test, elvettünk egy csomó mindent, de az emberi szervezet továbbra is kereszt, mivel tudna megküzdeni. És akkor jön az, hogy allergiás leszel a porra. Az autó immunbetegsége lesz, tehát a szervezet saját maga ellen fordul, mert a szervezetnek kell valami, amivel meg tud küzdeni. És ugyanez igaz a traumákra, meg a sérülésekre is, hogy nekem az a trauma adatot, vagy az a traumatikus gyerekkori élmény, hogy egy alkoholbeteg családban kellett fölnőn. Másnak az a traumatikus élmény, hogy lesebb biciklivel. De neki annak az élménynek az erősége semmivel nem kisebb, mint nekem. Csak egyszerűen, érted, hogy más a beosztás, vagy nem tudom, más a skálázás, de az neki az ő skáláján ugyanolyan erős élmény, mint nekem. Úgyhogy ha arról beszélünk, hogy kellenek a traumák a humorhoz, akkor azt is említeni kell, hogy ezek a traumák mindenkinél vannak, és mindenkinél erősek, csak van, akinek az, hogy nem tudom én, meghagyok a szülei autób esetben, van, akinek meg az, hogy az volt a vitája a szüleivel, hogy a rakott króra hidegen kell tenni a tejfölt, vagy melegen kell tenni a tejfölt. De érted, hogy amíg háistennek amíg nem érnek elősebb traumák, addig neked az lesz a skálában tíz.

SPEAKER_00 1:54

Itt behoznám a feleségemtől kapott kérdést, mert itt azt mondta, ezt mindenképpen kérdezzem meg, mert akkor segít neki megérteni engem. Ugyanilyen családi háttérből indult elniis, hogy a zapaij ez nagyjából hasonló a működet, a sztoríraid alapján így egy kicsit más, de tegyük fel ugyanaz. És van egy nagyon komoly függőségem a mérhetetlenül rossz apu vicek felé, hogy ezzel együtt kell élnie otthon mindenkinek. És akkor kérdezzem már meg tőled, hogy nálam nem jött rá. Meg én sem tudom a választrá, úgyhogy ha hol válaszol meg kettünket. Hogyha mit gondolsz, hogy ha nem ez lett volna a családi hátteret, hanem egy konszolidál családi háttérben nősz fel, akkor is kifejlődött volna mondjuk benned ez a fajta igény vagy érzék a humor felé, vagy ez egy abból fakadó gyökerző dolog, ami egyfajta védekezés mondjuk gyerekként a Trujával szemben, hogy megpróbálod másh megközelítani a problémát stresszeljet.

SPEAKER_01 2:50

Hát ez egy nagyon jó kérdés. Nem tudom, valószínűleg akkor is egy derűs ember lettem volna, meg ha ezt a genetikát öröklöm, apám is egy jó humorú ember volt, valószínűleg meg ezt az ajat, valószínűleg akkor is eszembe jutottak volna a vicces dolgok, legfeljebb nem akartam volna megmutatni a világnak. Tehát szerintem itt van a változás, vagy itt van a kulcsa az egésznek, hogy azt a fajta szeretetet, vagy figyelmet, vagy elismerést, vagy válveregetést, amit nem kapsz meg egy embertől gyerekkorodban, azutána felnőttként ilyen instant visszajelzés, mint taps megnevetés formájában keresett tízzezre.

SPEAKER_00 3:28

És egyszer egy kicsit az anyósülésem esteről, mert megmondom őszintén, az ott egyik az ötből, amit meghallgattam, és szerintem fontos volt, hogy hallgattam, és nem néztem. Tehát, hogy nem volt semmi mika, meg semmi közönség, meg semmi, és csak a fel.

SPEAKER_01 3:43

Én pedig nagyon viccesarcokat vágtam, húha láttad volna.

SPEAKER_00 3:46

A szerintem nagyon sokat számít a hatásban, és viszont annyira rá voltam fókuszálva a hangra, meg a tonalitásra, a hangsúlyokra, a szünetekre, a mindenre, miben nem volt másra figyelni lehetőség. És ott a legvégén, amikor újra előrehozod azt az egy percet a kocsim mellett, az ott átjöttem, az megállítottam a lejátszást, és nem indítottam el a következő, hanem én elmentem egyet utazni magammal magamban, hogy annak mi volt a valóság alapja.

SPEAKER_01 4:20

Ugye, az az est, 2021- vagy 22-ben indult útjára, és a Covid alatt íródott. És nyilván a Covid alatti élményünk, mindannyiunknak családosoknak az, hogy ott vagyunk, összezárva vagyunk, egymás ajában vagyunk, egymás idegeire megyünk, és az egész est szimbolikusan egy autóútról szól, ahova újra visszaér, és visszatérek, és hogy hogy ülöltenek árul a gyerekek, és akkor még a feleségem telefonál mellett útta vagyunk szeglédre, hogy még egy kis kutyában bőítsük a családot, ami már így is. És akkor én elkezdek vezetés közben hibát hibára halmozni, ami szintén egy allegória, és akkor egyszer csak a feleségem azt mondja, hogy nagyon átveszi. És akkor félrehúzódunk az útszélén, kiszállunk, a vereséget szenvedettek szényvel átbanagok az anyosülés felé ő, a győzelem ittasan beül a volámé, és amíg a tükröt állítja meg az autó az ülést igazgatja nekem, ott még van fél percem az ajtóban, és hogy akkor megszól a bennem egy hang, hogy fús biztos, és már látom is foga vedet egy Szedel a lábaivat keresztül a mezőn, és akkor ilyen a beigli sztori az egész ezt csúcsként, ami tényleg abban csúcsosodik egy szentest, amikor pontot szeretnek, szeretnénk elleni egymást, hogy feszülnek pattanásik az idegek, és ott, ahogy állunk a földre ejtett beegli fölött, onnan visszavágunk arra, hogy én meg ott állok az autó mellett, és ahogy a feleségem veszély nagy levegőt és lehajol, hogy összeszedje a béglit. Ugyanúgy veszek én is a levegőt és beülök az autóba és még tovább. És vagy ez a lényeg, hogy most nem gondoltam, hogy ez engem egy saját sztorim így elérzékenyít. De hogy ez a lényeg, hogy arra tettük a voksot, hogy egy autóban utazunk éppen egy új kis kutyafé, és bármi is történik, az történik, mert az az élet. De attól mi még egy autóban vagyunk, és bármi is lesz, ha még ha éppen helyzetet is cserélünk, és ő vezet, akkor is ez az élet, és az az estré igen, hogy már nem emlékszem szó szerint, hogy mert nem vagyok saját magam múzeum, de az a lényeg, hogy néha elég, ha csak hagyod, hogy vigyenek. Nem neked kell vinni az egészet a hátaton, hanem néha elég, ha csak úgy ősz, és hagyod, hogy vigyenek. Nagyon benéztük azt, és nem tudom, hogy ez nem egy politikai beszélgetés, de nagyon benésztük azt, én is 50 évesen, hogy mi a valós, vagy 48 éves, hogy mi a valóság. Mert én azt gondoltam, hogy ez a valóság, hogy te meg én két ember üli egymásra szembe és beszélget. De a valóság az az, amit majd ebbőlük látnak. Tehát a valóság most már az elsődleges szociális tér, az a social media l.

SPEAKER_00 7:24

Igen.

SPEAKER_01 7:25

Sokal szubjektív az egész. Igen. És az, hogy mi itt mit gondolunk, meg mit gondolnak emberek az utcán, az halálosan mindegy az, hogy mit gondolnak emberek a szociális médiában, amiben én nem vagyok jelenben posztolok. De nem isbádom, az lett az elsődlegesen fontos, és nem is bánom, hogy kimeradok belőle, mert pont most reggel miközben futottam. Arra gondoltam, hogy képzel, reggel fél kilenc még hívtál is, futok az erdőben. A domboldalon, mellettem a kutya 160-as a pulzoson, és eszembe jutott, hogy miért érdekes lenne kiadni az AI-nak irni egy ilyen skilt, hogy minden reggel aki rólam kommentel, vagy vélemény ir valit, az gyűjtse be az internetről és külje el nekem. És ezt lehetünk minek? Kíváncsi érdekel, itt futok az erdőbe. Érdekel engem az, hogy mit gondol rólam, nem tudom én, Sopronban egy fogászati asisztens. Ha itt az erdőben ebben a például ez engem nem érdekel, akkor az azt jelenti, hogy én nem akarok tudni. És hogy tök boldog vagyok. É a valóságban lehet, hogy a világ áttevődött, vagy a hangsúlyáttevődött a social felületekre, én az analogvilágban megtalálható leszek. Ahogy futur a kutyámmal, és azt látom egyébként még így visszakanyarodva a latehoz, meg a közbeszédhez, hogy aki ebbe ténylegben leáll, és heti napi szinten foglalkozik vele a social mediában, az valahogy mindenképp sérül. Tehát nem lehet állandóan szarban turkálni anélkül, hogy utána nem menjen vasta a körmed alá. Saját idegeim, saját épp idegrendszerem megőrzése érdekében, amik mások dolog nyáznak a social mediában, én a dombodon futok a kutyával.

SPEAKER_00 9:14

Igaza van. Nekem alapvetően ez az egyik legnagyobb veszőpar, amikor beszélgetünk valakivel ilyen témáról, hogy mindenki tikon rohatja a táncol, instán rohatja néz ki, és koktail van a kezében, de akkor vagyok ide a LinkedIn a szakmai közösségi hálóval. Mi van, ott mindenki bent livel parkol, a Jahtra, amire viszont repülőgéppen vagy minim egy helikopterrel érkezik, és mindik saját logozok. Igen, és éppen egy konferenciáról jön. Igen, igen. És biztos, hogy nagyon sikeres az egész, tehát, hogy. Kynek performatív. Én meg ott vagyok a kis magánkihívásaimmal, hogy egyébként tök jó, mert nekem is mit tudom én, megvan a dupla más plecsni, amit melyik cégtől, hogy nagyon megbízhatom, tök jó! Kaptam díjat cégvezetőként, hogy nagyon jó vagyok. Tök jó! De mellette millió és egy napi olyan van, ami miatt már a tized feladnám néha az egészet. És valahogy ezt így nem látom tükröződni a világban, hanem csak azt látom, hogy minden sikerés csillogás, és marketinges vagyok. Alapvetően igyekszem immunis lenni ezekkel szemben. Tehát pontosan tudom. Ráadásul az adatosebben a versenytársaim posztolnak ilyeneket. Pontosan tudom róluk, hogy mit nem tudnak. De átkúszik egy bizonyos ponton túl az a vödör is megtelik, amit a szakmai hozzálásommal tudok ellen tartani ennek az áradásnak, és az is túljon. És nyomaszt. Úgyhogy a domboldat azt.

SPEAKER_01 10:40

Ezzel a nyomasztással kell tudni mit kezdeni, hogyha kimaradsz, nem maradsz, és mi lesz, hogyha ők elhúznak. É nekem is ugyanez, hogy olyan több jegyet adnék el, hogyha naponta posztolnék az instára. Például Fülöp Viktor kollégám, és előzenekarom, vagy csinálja, hát naponta, majon naponta kettő ilyen hülye videót, ahogy csak beszél a telefonon, nem tudom Magyar Péterre, vagy elmondja, hogy valami karakterben, hogy neki passzátja van, vagy ő az osztályfőnök, és egy nagyon vicces videó, és töpen beindította neki az önálló estét amúgy. Nekem nem kell már beindítani az önálló estemet, mert már megy meg az emberek fejében nem is úgy élek, mint aki a TikTokon táncol. Á'Istennek, úgyhogy lekogom, hogy nekem eddig még működik a dolog, úgyhogy a való életben kíváncsiak rám, és pont abból akarnak kiszakadni, mikor eljönnek az estemre, amiben én sem vagyok jelen. Nem tudom, hogy hosszú távon mi lesz, majd lehet, hogy nekem is be kell folyom, lehet, hogy beszélnem kell egy ilyen céggel, aki ezt hajlandom rendesen kezében venni, és nyomasztani engem, hogy küldjek anyagokat. De viszont róla ez lement, ez a nyomás, kezdettem magamról teljesen tudatosan. Egy percig is rosszul érezzem magam azért, mert mások posztoltak, én meg nem posztoltam. És valahogy helyre kell állítani a dopamináztartás és örülni a valódi hét a Doldalnak, és nem foglalkozni azzal, hogy mi van.

SPEAKER_00 12:10

Mindent egy bevetve egyébként. Nemök fontos kérdés, és kíváncsi vagyok a válaszodra, hogy boldog vagy? O, nagyon. Igen.

SPEAKER_01 12:18

Nem tudom, hogy szabad helyet mondani, mert kira mennyire húzok ki ezzel a gyufát, könnyű neki, könnyű neki. Hze könnyű neked, deébként. De figyén, nagyon boldog vagyok. évek óta ez a legfőbb célja az életemnek, hogy én egy boldog ember akarok lenni, és most abszolított tartok. Minden családilag, szakmailag, munkailag egy egyéni utamon mindenhogy, minden teljesen kerek és minden az elvárás úszerint. És kicsit félek is, mert az ember nem tud sokáig boldogulni, tehát hogy muszáj találod egy tigrista, addig nézek sz körbe a romok közsz, míg csak találsz egy sárga csíkot. Mert az annak kell a változás, meg a más, meg a feladat. De most gyönyörű flóban telnek a napok, és egyszerre hosszúak is, meg rövid. Onnotok vagy boldog vagy, hogy egyszerre hosszú és meg rövid is egy nap, meg egy hónap, meg egy év.

SPEAKER_00 13:17

Itt tanácsonál a nézőinknek, meg hallgatóinknak, hogy hogyan lehet ezt elérni. Ezébként ritkán szoktak ezt válaszolni. Van, aki azt mondja a vendégek közül, akik itt voltak nálam már, hogy boldogok, de egy szemmel jól látható gondolkodási idő után jutnak elre a következtetésre. Ezért a te reakció, hogy egy kapár.

SPEAKER_01 13:38

Ebben az ápolban levegem be ide. Nem látnák a nézők de ez zsinórón húztak be.

SPEAKER_00 13:43

Én úgy lehet lehúzni a küszül. Úgyhogy azért ez egy. remélem tanulható dolog. Igen. Hogyan kell erre az útra lépni?

SPEAKER_01 13:52

Figyelj, először is vedsz szeműre azt, hogy mi méred a boldogságodat. És rá fogsz jönni azon, hogy rosszak a mutatóid. Tehele a mutatók rosszak, amik alapján skálázod. Ami elkerülhetetlen, hogy ezt mondtuk, hogy a pénz nem boldogít, de sajnos bizonyos mennyiségű pénz kell ahhoz, hogy ne legyenek mindennapi gondjaid. Onnantól kezdve nem mástól kell várnod, főleg nem a politika legnagyobb hazugága, és ezt nem én találtam ki, hanem ezt hangos bélem mondta ezelőtt nem tudom, 70 évvel, a legnagyobb hazugága, hogy azt hazudja, hogy megadja neked azt a boldogságot, amit egyes egyedül te tudsz megadni magadnak. Várod a sultambot, főleg nem intézményesítve, és rájössz arra, hogy kicsit foglalkozol azzal, hogy most őszintén mi az, ami neked egy nap boldogságot, valódi örömöt okozott, és ezek nagyon egyszerűek, beszélgettél valakivel egy jót, mint mi most. Tettél valami finomat, akár társaságban, tehát, hogy volt egy közös leülésetek, tanultál valami újat, értek új ingerek, tudott az agyat egy kicsit rakosgatni. Nem tudom, én a másik embernek a szemébe tudtál nézni a kedvesednek 5 percen keresztül, és éreztet, hogy úgy beindul az ösztrogén, vagy csak összeért a bőrök. Nem is kell nagy dolgoknak történni, csak vagy fogtátok egymást kez 10 percig. Voltál, a gyerekeddel volt egy jó pillanat. Ilyik ilyen kis nem illik ide, de egy kis lófaszny dolog, nem ez nem kicsi. De hangyafasznyi. Mindegy kis hangyafasznyi dolog, amit nem pénzem veszel, a pénz azért kell, hogyha hirtelen elke menned fogorvoshoz, vagy szervisbe kell vinni a kocidat, vagy leszekad a háztető, akkor ott tudsz csinálni, és akkor azok nem gondok lesznek, hanem feladatok. És akkor koncentrálhatsz arra, ami ezek a kis dolgok, hogy futattál egyet a kutyával, és egy kicsit a dopami rendszered így gatyába kell rázni. Ez erről sokat beszélnek az estemben. A természet nagyon finoman kitalálta, hogy olyan dolog okozon neked elégedettséget, meg boldogságot, ami neked mind egyednek, vagy a fajodnak a fenntartásához szükséges, hogy elszel, hogy kommunikálsz, hogy tanulsz, hogy szexelsz. És ezeket mindegyiket ki akarjuk játszani valami olcsóbbal és valami azonnalibb, a tikokkal, gyors szénhidrátokkal, a pornóval. Mre van az alkohallal, mindenre van valami ráp megoldásunk, amik fölrántják a dopaminodat, és aztán ott hagynak kiégve, elégedetlenül kesered. Ezeket meg kell tanulni valahogy félretenni, hagyni, hogy helyreálljon a természetes dopamináztatás az adynak, és olyanokkal etetni, amik igazán számítanak, és amikre eredetileg számva van a dopamin. És ha itt tudsz élni, és mellette még az szó napi 8 órára, csak így visszatérve a kötyre, az szónapi 8 órát jól kajálsz, és olyasmivel foglalkozol, amit amúgy szeretsz, akkor meg vagy.