Rendben, itt a javított és összefüggő szöveg:

Alapvetően arról szól, hogy hogyan tudunk a lehető legtovább élni, a lehető legegészségesebben, és hogy van, akinek csak ennyi. Én alapvetően inkább azt gondolom, hogy egy fontos aspektus ennek az egésznek, hogy ha már élünk, akkor ezt tegyük egy ilyen jó minőségben, mármint, hogy szeressünk benne lenni. Aki rá tud szorongani a saját egészségére, annál kevésbé fogja élvezni az életet. Ezért ez egy elég szembetűnő tendencia, akárha csak posztokat olvasok az interneten, vagy így beszélgetek. Ott vagyunk, ott van a magas vérnyomás, aminél nem is érdekel minket igazából, hogy az alacsonyabb, mint amit én így beállítottam, és elkezdi visszatornászni magát a szervezet, és akkor elkezdődik ez a játék. És hogy alapvetően az életmódorvostan inkább azzal foglalkozik, hogy oké, oké, hogy szedjük a gyógyszert, de mi lenne, ha az okokat is kezelnénk? A nyugati ember ilyen óriási, nagy kontrollvesztettség okozta pánikrohamának egy ilyen tünete, gyakorlatilag igen, tünete vagy egy ilyen megmentési kísérlete, ez a longevity, tehát, hogy legalábbis ahogy manapság erről beszélnek. Ebben az epizódban egy szolgálati közlemény: műsorunk stratégiai partnere és támogatója a Next Academy, ahol azt kutatjuk, hogy a 21. században mi kell az igazi személyes hatékonysághoz. Ha érdekel: www.nextacademy.hu.

Hosszú, egészséges, tartalmas élet – egy olyan fogalom, ami szerintem mindannyiunk számára kecsegtetően hangzik. Viszont, hogy ehhez mit kell tennünk és miből mennyit kell tennünk vagy ennünk, ahhoz hívtam egy vendéget, aki ennél sokkal mélyebben is érti ezt a témát és sokkal több kérdésre is fog tudni majd válaszolni. Ő Dr. Márky Ádám, a longevityproject.org-nak az egyik alapító trénere. Szia, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat a műsorba.

Részemről a szerencse. Ti az elsők között kezdtetek el, szerintem itthon a témával foglalkozni. Ezt mennyire látom jól?

Talán elsők voltunk, vagy elsők között voltunk. Az biztos, hogy én voltam az első, aki letettem az Amerikai Életmódorvostani Társaság szakvizsgáját magyarként. Aztán azóta ezt már jó sokan megtették, úgyhogy igen. De hát most már ott vagyunk, hogy a csapból is a longevity folyik. Pont erről beszéltem múltkor a Lénának, hogy én meghallom ezt a szót és már falra mászok, ami elég nagy probléma, mert így hívják a cégünket.

Már hogy akkor adjunk még egy kis színezetet annak, hogy már a falra mászol tőle. Igen, tehát alapvetően vállalati egészségfejlesztéssel foglalkozunk, és akkor ennek minden aspektusával. Tehát, hogy a kollégáim olyat is csinálnak, hogy akkor van egy vállalat, és akkor megkeres minket, hogy akkor szervezzük meg az egészségnapot, vagy akár ilyen stratégiailag megtervezzük, hogy hogyan lesz az egész mérhető, meg hogyan lehet megtérülő, vagy hogyan lehet a HR-esnek ezt olyan ügyesen eladni a vezérigazgatónak. Tehát hogy alapvetően ilyen folyamatokat vezetünk, tartunk, amik így erről szólnak, hogy hogyan lehet így a dolgos hétköznapokat olyan szokásokkal átszőni, ami alapvetően segítenek abban, hogy a lehető legtovább élhessünk. Meg a mentális egészség részével.

Erre még mindenképpen ki is akarok térni, hogy mi az, ami téged motivál ebben, mert szerintem az nagyon fontos, hogyha valaki elkezd foglalkozni vele, akkor azt, hogy „csináljuk, mert muszáj”, az bőven kevés lesz. Tehát, hogy annál jóval több ez a témakör, minthogy muszájból csinálja az ember. De mielőtt erre rákanyarodunk, egy picit azok kedvéért, akik tegyük föl, hogy még nem hallották rengetegszer vagy túl sokszor a kifejezést: mit akar egyébként maga az, hogy longevity, és miért ez a hype körülötte?

Jó, ezzel a témával mindig jó foglalkozni. Most van egy hype körülötte, ami szerintem több dologból táplálkozik, de alapvetően arról szól, hogy hogyan tudunk a lehető legtovább élni, a lehető legegészségesebben, és hogy van, akinek csak ennyi. Én alapvetően inkább azt gondolom, hogy ha már élünk, akkor ezt tegyük egy ilyen jó minőségben, mármint, hogy szeressünk benne lenni a saját életünkben. És egyébként ebben van egy ilyen izgalmas paradoxon, mert minél inkább rá tud szorongani valaki a saját egészségére, annál könnyebben megy az életminőség rovására, és akkor szerintem a fene megette az egészet.

Egyébként úgy, hogy nem is tudom, hogy én hogy gondoltam volna az elmúlt két évemet, hogy egyáltalán lehet. Egyébként az, amit te letettél, az kifejezetten orvosoknak van, vagy igazából bárkinek?

Orvosoknak, meg egészségügyi szakdolgozóknak vagy egészségügyi alapellátásban dolgozó szakembereknek. De az Amerikai Életmódorvostan az Egyesült Államokban is tulajdonképpen így onnan jött létre, hogy a legtöbb krónikus betegség az így a klasszikus nyugati orvoslás paradigmájában nem meggyógyítható, hanem hogy így kezelhető. Csakhogy, amikor folyamatosan kezeljük ezeket a betegségeket, akkor az egy ilyen fenntarthatatlan ügy, és óriási nagy ennek az egésznek az egészségügyi szakemberigénye. Tehát, hogy a folyamatosan öregedő, meg betegülő társadalom egy ilyen óriási nagy egészségügyi igényt generál, amit tulajdonképpen a nyugati orvoslás nem tud betölteni. És akkor erre jött válaszként az életmódorvostan, hogyha változtatunk az életünkön, akkor a krónikus betegségeket meg tudjuk előzni, adott esetben vissza tudjuk őket fordítani.

Igen, és itt a krónikus betegségek kapcsán jutott eszembe nekem is, hogy az idei évben éreztem én igazából azt, hogy ez a longevity téma hatalmasat ment, egy kicsit kiengedve a marketinges magamból. Így megnéztem a kulcsszókeresési volumeneket az elmúlt két évre, és több mint 7,5-szer nagyobb keresési volumenje volt idén, mint az elmúlt években, ami hatalmas ugrás. De ha belegondolok, idén volt nálam is egyébként egy olyan nyomás saját magam felől, hogy pánikszerűen kezdtem el ezzel foglalkozni. És pont azt kezdtem el én is észrevenni, amit mondtál, hogy az is probléma lehet, hogyha az ember így elkezd rászorongani, hogy márpedig nekem azonnal kell, tehát hogy nem bírok fél évet várni, mire olyan formába hozom magam mentálisan vagy fizikailag, hanem nekem jövő héttel ennek rendben kell lennie, mert különben katasztrófa történik. Megmondom őszintén, abban az életkorban vagyok, hogy most már kiikszeltem a 30-as éveimet tavaly, úgyhogy most már haladok a 40 felé egy ideje, de ezt azért annyira nem érzem súlyosnak. De legyen ott a háttérben. Viszont az idei év volt egy olyan év, nekem a családon belül is meg baráti körben is, ahol sajnos nagyon súlyos betegségek voltak, olyan sűrű volt az az első fél év, és mindannyiuknál ugyanez volt a téma. Tehát mindenhol valamilyen daganatos megbetegedés volt, nálunk például az ismeretségi körben, hogy teljes mértékben elismerem azt, hogy egy kis pánik azért rám tört, és elkezdtem rányomni egy kicsit családi szinten is a dolgokat, mert kell ezzel foglalkozni. De az viszont tökéletesen igaz, hogy nem jó az a pánikolós szint, mert egyszerűen azt is éreztem, és most így gyakorlatilag leterheltem a szervezetemet. Az alvás, stresszkezelés, étkezés, testmozgás így egyszerre megváltoztatva, az nekem nagyon-nagyon rosszat tett. Utána nagyon-nagyon fájt nagyon sok minden a testemben. De a hagyományos orvoslásról is beszéltél, és itt ide kötném azt, hogy ugye nyilván van az általános tüneti kezelés, és nem tudom, hogy mennyire pontos a szakkifejezés. Nekem így ült meg az emlékezetemben, hogy van az a fajta holisztikus gyógyászat, amikor meg nem a tünetet akarja megszüntetni, hanem azt, ami okozza egyébként, és akár okozza újra és újra ugyanazt a problémát, és itt nem csak a mentális problémákra gondolok, hanem én azt gondolom, hogy tényleg fizikai problémákat ugyanígy okozhat. Én laikusként gondolom ezt. De hogy mennyire élesen elvágó az a kezelési morál, amivel szembe megy az a társaság, ahova például te is csatlakoztál?

Nézd, ez alapvetően a nyugati orvosi paradigmában létezik. Tehát hogy az életmódorvostan, az a nyugati orvoslásnak a része. Tulajdonképpen a Harvard Egyetemről indult el ez az egész, és hogy annak köszönhető, hogy az 1970-es években, 60-as, 70-es években kezdődtek el azok a nagy megfigyeléses, epidemiológiai vizsgálatok, amik így elkezdték azt vizsgálni, hogy egyébként van-e összefüggés a táplálkozás és a krónikus betegségek között. Itt még ok-okozati összefüggést nem tudtak kimutatni, csak összefüggést, és akkor utána a 80-as, 90-es években kezdték el vizsgálni ilyen direkt experimentális módon, hogy vajon tényleg van-e ok-okozati összefüggés, és tehát ő placebo-kontrollált vizsgálatokat is végeztek. És akkor innen is vannak olyan adatok. Dean Ornish egy nagyon híres életmódorvos, vagy hát az életmódorvoslásnak az egyik ilyen atyja vagy nagy pionírja. Ő volt egyébként a Clintonnak a házi orvosa egy időben, és hogy az ő kutatásai mutatták ki először, hogy ha megkaptuk az első infarktusunkat, nem biztos, hogy meg kell kapni a másodikat. Tehát, hogy alapvetően ez abszolút így a nyugati orvostudományban vagy így a bizonyítékon alapuló orvoslásban gyökerezik, pont ebben, hogy azt nézi, hogy mi az alapok. És ilyen szempontból nagyon izgalmas, mert a nyugati orvoslásban tulajdonképpen van ez a sok helyen tetten érhető egyfajta kognitív torzítás, mert ott vagyunk, hogy ott van a magas vérnyomás, amivel nem is érdekel minket, hogy miért van. A nehéz az, hogy akkor ott is elindul egy ilyen játék, hogy magasabb a vérnyomásod valami miatt, mert a szervezeted így, vagy ebben a környezetben így kezdett el működni. Akkor beveszed a vérnyomáscsökkentőt, az a gyógyszer leviszi, de a szervezet hozzászokik, elkezdi visszatornászni. Kapsz akkor egy másik hatóanyagot, és akkor elkezdődik ez a játék. És akkor ennek lesz ez a következménye, hogy amikor mentőztem, akkor nagyon sokszor láttam, hogy az idős néni bevitte a kórházba a gyógyszereit egy szatyorral. És hogy alapvetően az életmódorvostan inkább azzal foglalkozik, hogy oké, oké, hogy szedjük a gyógyszert, mert az nagyon hasznos az elején, tehát hogy megmentheti az életünket, meg a nagyon ilyen visszafordíthatatlan egészségkárosodást. De akkor nézzük meg az okokat is. Mit tudunk tenni azért, hogy ezek az okok megszűnjenek? És ha ezek az okok megszűnnek, akkor alapvetően csökken a vérnyomás önmagától is, és akkor szépen lassan akár elhagyható a gyógyszer. Tehát tulajdonképpen ez a különbség, és akkor ez nekem ilyen nagyon újdonságnak hatott, hogy kicsit így előjött, hogy na hát, valami ilyesmi. Az orvostani társaságok is így olyan büszkék, hogy akkor ők így feltalálták a spanyolviaszt, de hogy alapvetően vannak kultúrák, ahol 6 ezer éve ennél jóval szofisztikáltabb módon tudják, hogy akkor mit meg hogyan kell csinálni, csak hát bizonyítani, vagy szóval, hogy nekik ez így nem fontos, hogy empirikus módszerekkel bizonyítsák, de hogy mégis valószínűleg működik. Tehát kínai orvoslás, indiai orvoslás, úgyhogy tehát maga az életmódorvostan az abszolút nyugati, de hogy sokszor úgy csinál, mintha olyan nagy újdonság lenne, holott vannak nyugati módon bizonyított empirikus adatok.

Számomra a hatékonyság kiemelten fontos. Munkában, azon kívül az egészségem szempontjából. Ez mind olyan kihívás, amivel szembenézünk nap mint nap. Épp ezért keresem azokat a megoldásokat, amikkel tudom ezt támogatni is, mert azt gondolom, erre kiemelten szükség van. A saját egészségem, fittségem támogatásához pedig olyan partnert találtam, amit nektek is jó szívvel ajánlok, ugyanis nálam már bevált. Az utóbbi hónapokban az edzéseimet és a diétámat kiegészítettem a Living Foods termékeivel. Számomra a hozzáállásuk mellett az a szaktudás volt a garancia, amivel csak az idei évben több kiemelt hazai és nemzetközi díjat is kiérdemeltek már, és olyan kutatásokat, fejlesztéseket végeznek, ami nekem garancia arra, hogy megbízhatok abban, amit ígérnek. Úgyhogy, ha szeretnéd támogatni az egészségedet diéta, edzés vagy csak a hosszú, tartalmas élet érdekében, akkor jó szívvel ajánlom őket. Sőt, most még egy kis pluszt is kaphatsz, mert ha használod náluk a HLP kuponkódot, akkor a vásárlás értékéből kapsz 15% kedvezményt is. Úgyhogy ne halogasd, tegyél te is az egészségedért: www.livingfoods.hu.

A szemléleti alapok szerintem akkor így megvannak, és én imádom ezt a fajta hozzáállást, hogy tényleg az okot kell megkeresni. Ez szerintem működik. A kapcsolatkezeléstől kezdve gyereknevelésen, párkapcsolaton át a munkámig: miért nem működik az a weboldal, most, hogyha én online marketinggel foglalkozok, vagy miért nem tud hatékony lenni az a valaki, akit éppen oktatunk. Tehát szerintem mindenhol működik ez a fajta szemlélet. Mégis a gyakorlat? Jó, nyilván nem így kéne, de hogy mik azok a félreértések és tévhitek szerinted a longevity-vel kapcsolatban, amik adott esetben gátolják, hogy ez szervesebben tudjon beívódni a környezetünkbe? És talán kiegészítve egy másik kérdéssel, hogy egy mederbe tereljem a gondolatokat, hogy az is tökre érdekel ugyanezzel kapcsolatban, hogy hol kell változtatnunk? A társadalmi szinten? Kell mint végfelhasználó, tehát hogy a kezelt oldalán, vagy ki kell nevelni egy olyan orvosgenerációt, aki ezt majd megtanítja a végfelhasználóknak, vagy nagyobb részben egyszerűen edukálni kéne a teljes orvosi vonalat, hogy akik itt vannak és praktizálnak, azok is ugyanúgy próbáljanak meg ehhez közeledni? Ez egy jó nagy kérdés lett.

Igen, és azt tudnám mondani, hogy mindez így egyszerre. Tehát alapvetően azt lehet mondani, hogy egy egészségügy akkor tud fenntartható módon működni – és ez abszolút egy utópisztikus működés lenne –, hogy van az orvos, aki alapvetően, hogyha van valami akut egészségkárosodás, akkor ő azt segít így megoldani. Tehát megműt, gyógyszert ír fel, satöbbi. És hogyha vannak olyan orvosok, akik egyébként meg segítenek a krónikus betegségek edukációjában, hogy neked mit kell csinálnod ahhoz, hogy akkor így meggyógyulj, tehát hogy milyen szabályok vannak táplálkozással, mozgással, alvással, stresszkezeléssel, társas kapcsolatokkal kapcsolatban. De egyébként pont van egy Harvardi modell, ami azt mondja, hogy akkor lesz ilyen fenntartható az egészségügy, meg az egészség, hogyha mindig az egészséges döntés a legkönnyebb. És úgy ilyen szempontból az tök jó, hogyha a cégnél odafigyelnek erre, vannak programok, amiken részt vehetsz, vannak szakemberek, amelyeken segítenek neked, hogy akkor hogyan csökkentsd a vérnyomásod, van dohányzásról leszoktató program, satöbbi, satöbbi. De a végén ott van az egyén maga, akinek alapvetően azért meg kell hozni ezeket a döntéseket és meg kell tanulnia, hogy akkor, oké, nem eszem meg ezt, viszont ezt megeszem annak ellenére, hogy nem ezt kívánom. Az, ahogyan az egészségünkről gondolkodunk, az tulajdonképpen igazából csak egy leképeződése annak, ahogyan a világhoz viszonyulunk, és hogy azt hiszem, hogy ez a nehéz, hogy az egész evolúció valahol arról szólt, hogy az élőlényeknek alkalmazkodniuk kell. Az ember különösen ezt csinálta évezredeken, százezredeken keresztül, mígnem olyan nagyon okosak lettünk, meg ügyesek, hogy manapság már elvárjuk, hogy a valóság vagy a világ alkalmazkodjon hozzánk. Tehát hogy nem az van, hogy mi alkalmazkodunk a világhoz, hanem elvárjuk, hogy a világ alkalmazkodjon hozzánk, és akkor például nem úgy élünk, ahogy a Földnek jó lenne, vagy ahogy az ökoszisztémák lehetővé teszik, hanem úgy élünk, ahogy nekünk így kényelmes, a Föld meg legyen kedves, és oldja meg. És lesz személyes, igen. És aztán majd találkozunk egy végponttal, és ugyanilyen az egészségünk is, hogy nem úgy élünk, ahogy így alkalmazkodunk a testünk valóságához, és amikor a testünk jelzi, hogy fáradt, akkor nem az van, hogy így „ja tényleg”, és lefekszünk aludni, hanem megiszunk egy kávét, elszívunk egy cigit vagy egy csík kokaint, attól függ, hogy hol vagyunk a korporát ranglétrán, és megyünk tovább. Tehát hogy nem az van, hogy alkalmazkodunk a testünkhöz, hanem beveszek egy fájdalomcsillapítót, és csinálom tovább a dolgomat. És aztán tehát, hogy ennek az a nehézsége, hogy előbb-utóbb mindig van egy pont, amikor találkozunk a valósággal, és akkor ez lehet egy klímaválság, egy infarktus, egy ízületi kopás, tehát hogy… De hát, szóval, hogy ez annyira így az alapja annak, ahogyan így működik a társadalmunk, hogy tulajdonképpen ennek csak egy ilyen kézzelfogható valósága az, ahogyan az egészségünkkel foglalkozunk. Tehát hogy ebből a szempontból is belenyúlik a nagyobb képbe. Ez a félrevezető, és ezért áll fel manapság a hátamon a szőr a longevity kifejezéstől, hogy mert hogy vannak ezek a kék zónák, és most mindenki a kék zónákat is nagyon szereti, ugye azok a helyek a világon, ahol nagyon sokáig éltek az emberek. De nem azért éltek sokáig, mert megveszekedett módon mindent megtettek azért, hogy sokáig éljenek, hanem hogy ezek azok a helyek, ahol az emberek alapvetően így a természettel meg egymással valamiféle összhangban tudtak működni, és ennek lett az az eredménye, hogy ők sokáig éltek. És amikor mi, az ilyen nyugati ember, ezt az egészet így elintézni, megcsinálni akarjuk, akkor szerintem sokszor csak több rosszat okozunk a környezetünknek is meg magunknak is.

Igen, az rettenetesen sok feszültséget bele tud tenni az emberbe, mikor megpróbálja megcsinálni a panel hatodik emeletén a kis tökéletes kék zónáját. És közben ott van a feszültség a háttérben, hogy az mennyire egy veszett fejsze nyele, tehát mennyire egy szélmalomharc ilyenkor. Bár azt gondolom, hogy minden kis lépés egyébként segít, legyen a hatodikon egy kék zóna, mert az is segít, nyilván nem lesz tökéletes, csak a helyén kell kezelni.

Tehát, hogy mi a legfontosabb. Alapvetően olyan vicces, hogyha megnézed azt, hogy én milyen sokáig éltem, hát az évszázezredeken keresztül, tök mindegy volt, tehát hogy az én élethosszom az nem számított. A közösség élethossza számított. A jószágainknak, a családunknak, a törzsünknek az élethossza, mert ha ő meghalt, akkor mind elpusztultunk.

Én meghaltam, akkor nem tudom. Ott volt a fiam, persze.

Igen, szóval hogy és kicsit visszareflektálva arra, amit mondtál így ezzel a pánikkal kapcsolatban, hogy nyilván amikor ilyen kontrollvesztettséget élünk meg, adott esetben pánikolunk, mert úristen, meghalt ez is, meghalt az is. Szóval hogy mindig keresjük a kontrollt. És alapvetően a táplálkozás, meg így a fizikai egészségünk egy nagyon jó lehetőség arra, hogy úgy érezzük, hogy kontrollban vagyunk. De nagyon sokszor ez nem az igazi kontroll, ami hozzájárulna az életünkhöz, hanem csak valamilyen formában próbáljuk csatornázni a kis szorongásunkat. És hogy nekem nagyon sokszor ez volt így a kajálással kapcsolatban, hogy bár így visszatekintve nagyon szigorúan tudok így kajálni, de hogy alapvetően, ha nagyon őszinte vagyok, akkor azért kellett elkezdenem nagyon szigorúnak lenni a kajálással kapcsolatban, mert hogy akkor legalább ezt így tudom kontrollálni. És ez nagyon sokszor most tudatosan zajlik, és hogy én legtöbbször most így ezt látom vagy ezt vélem felfedezni így a longevity körül is, hogy annyi mindent nem tudunk már kontrollálni a világban, és akkor megpróbáljuk az egészségünket is. De alapvetően azt hiszem, hogy ez a nehéz, hogy az, hogy mennyit eszem, azt tudom kontrollálni. Azt, hogy miket eszem, azt is tudom kontrollálni. Azt, hogy egyébként hogyan érzem magam, azt már jóval nehezebb. Tehát arról sokkal kevesebbet tudok dönteni, és ilyen szempontból szerintem sokkal izgalmasabb az, hogy hogyan tudunk ügyesebben viszonyulni a mentális egészségünkhöz, hogyan tudunk ügyesebben viszonyulni magunkhoz, mert egyébként, hogyha ügyesebben viszonyulunk magunkhoz, akkor szerintem ügyesebben tudunk viszonyulni az ételeinkhez is. Nem lehet, hogy a nyugati ember ilyen óriási, nagy kontrollvesztettség okozta pánikrohamának egy ilyen tünete? Gyakorlatilag igen, tünete vagy egy ilyen megmentési kísérlete ez a longevity, legalábbis ahogy manapság erről szól.

Igen, igen, igen, én is azt érzem, egyébként az elmúlt egy-két év alatt ilyen szuperintenzíven az van a kommunikáció hátterében, hogy nyilván a média fel tudja kapni és lehet egy jó szalagcímet csinálni. Ha ezt nem csinálod meg, akkor jövőre halott vagy – tök jól hangzik, de ez nem a jó irányba visz. Attól tartok, hogy ez is csak valami spiri-bullshitológia irányba megy, ami meg pont nem az lenne a cél, mert ha túl van misztifikálva, akkor aki meg azt gondolja magára, hogy racionálisan áll két lábbal a földön, az pont el fogja veszíteni az érdeklődését.

Hát meg inflálódik. Tehát hogy mindenre is ráhúzzák, lehet, hogy kiüresedett. Igen, igen, igen. Múltkor a feleségem mesélte, hogy külföldön küldtek neki egy képet. Azt hiszem, Angliában volt, hogy a bolti fokhagyma csomagolásán is az volt, hogy "longevity drink" vagy valami hasonló. Tehát, hogy így…

Igen, talán egyébként az edukációnak is szerepe van. Néztem én is a Netflixen a kék zónákról szóló sorozatot, és jó volt, amit én abból elhoztam magamnak, nyilván azok a gondolatok, amiket azt gondolom, hogy meg tudok valósítani a saját életemben. De igazából, ami nekem átütő volt, egyrészt az, hogy tök mindegy, hol lakok – tehát az, hogy Szicíliától Okinaváig megvannak ezek a területek, az nekem tök megnyugtató volt, hogy nem, nem feltétlenül a környezet a minden. Nyilván az, hogy Mexikóváros közepén élsz 15 millió másik emberrel, ott nagyobb lesz a kihívás. Úgyhogy engem ez például megnyugtatott. De kicsit a racionálisak felé haladva: hogyha most nekem ez elég volt, hogy meggyőztem magamat – pedig én egyébként kék személyiségtípusba tartozom, tehát hogyha ezeket az adatokat így szépen lassan rakosgatom, akkor ez össze fog állni –, és utána kezdtem el rendszert építeni az életemben rá, hogy már eldöntöttem, hogy ez jó dolog, ez működni fog. De aki nem szánja rá magát, mert ez humbug, azoknak tudunk valamivel érvelni egyébként a longevity mellett? Vannak már arra számok, hogy mik a differenciák? Tehát hogy itt most másfél évet nyerek az életemben, ha foglalkozok vele?

Abszolút vannak.

Csak még azt akartam mondani, hogy mondtad Okinawát meg Szicíliát, és hogy ilyen szempontból az még reménykeltőbb, hogy ott van Loma Linda, Kaliforniában. Nem? Tehát, hogy az volt az, ahol bevezették. Az a hetednapi…

Adventisták. Így van, így van. És akkor a Loma Linda University volt az első ilyen hely, ahonnan tulajdonképpen elindult így ez a kutatás. Igen, igen, az zseniális volt, hogy ott mesterségesen megteremtették, igen. Szóval, és úgyhogy nem kell feltétlenül elköltöznöd egy kék zónába, hanem hogy egyszer ott vannak a hetednapi adventisták, akiknek az életmódjuk olyan, hogy támogatja azt, hogy sokáig éljenek. De nem az a cél, hogy sokáig éljenek, hanem hogy csinálják azt, ami számukra fontos, meg betartják a szabályaikat, meg működtetik a közösségüket. És ők is kék zónává váltak. De nem ez volt a cél.

Csak így. Olyan sok adat ugrott be a fejembe. Az egyik az, hogy nem is tudom, 5 vagy 6 éve tartottam egy előadást a SOTE-n, annak talán fenn van a felvétele, és hogy ott abban elég sok olyan kutatást hozok, ami alapvetően erre vonatkozóan, ami számokban kifejezhető. Szerintem a legizgalmasabb, az egyik ilyen legizgalmasabb, az még mindig az Ornish-nak a kutatása. Ennek az volt a lényege, hogy az első infarktusokon átesett amerikaiakat randomizáltak két csoportba, tehát hogy ez egy kísérletes vagy kísérleti kutatás, tehát ok-okozati összefüggést is tud kimutatni. Mert akkor volt a kontrollcsoport, akik részt vettek az első infarktusuk után a klasszikus, az akkor gold standard, mit tudom én, Amerikai Kardiológiai Társaság rehabilitációs programjában, és volt a másik, a kísérletes csoport, akik meg részt vettek az Ornish-féle életmódprogramban. És akkor azt nézték, hogy hogyan változik a szűkület, tulajdonképpen a koronárián a szűkület, mert hogy ez az izgi. És hogy azt lehetett látni, hogy már egy év után is szignifikáns különbség volt, tehát hogy azok, akik a klasszikus programban voltak, a kontrollcsoportban, azoknak tovább szűkült az erük, azoknak pedig, akik az Ornish-csoportban voltak, azoknak meg elkezdett tágulni, tehát hogy csökkent a szűkület, és öt év után szignifikáns volt a különbség. És akkor a számokban kifejezve: én mindig azt mondtam, hogy a kettes szám a legfontosabb, mert hogy az Ornish-csoportból kettő ember kapta meg a második szívinfarktust, a kontrollcsoportból pedig 20.

Ez nem mindegy. Hát a népegészségügyi szinten egy elég szignifikáns különbséget hozott.

Hát igen, és itt is valószínűleg az volt az egyik ilyen kulcstényező a koleszterin, mert hogy az Ornish-csoportban, ha jól emlékszem, 25 százalékkal csökkent a koleszterinszint, és ez megint ugyanaz, hogy minden állati sejt, tehát minden sejtünk képes koleszterint szintetizálni acetil-koenzim-A-ból. Mert ez fontos dolog, és a szervezetünknek szüksége van rá. Ezért szedjük a statinokat, vagy írja fel nekünk az orvos, hogyha magas a koleszterinszintünk, mert ugye ez csökkenti a szervezetben a koleszterinszintézist. De hogyha én nem változtatok azon, hogy mennyi koleszterint viszek be, mert koleszterint csak állati eredetű kajából tudunk bevinni, tehát, hogyha ugyanúgy élek, mint eddig, akkor igazából az semmire nem lesz elég. Hogyha megváltoztatom, ahogyan élek, tehát kvázi megváltoztatom a táplálkozásomat, akkor sokkal jobb eredményt el lehet jutni, mintha csak pusztán gyógyszert szednék. És akkor rengeteg ilyen kutatás van, az inzulinrezisztenciától meg a kettes típusú cukorbetegség kialakulásán keresztül. Az Ornish-nak voltak ilyen prosztatarákosokkal kapcsolatos hasonló kutatásai. Tehát, hogyha az embert tényleg, ha valóban érdekli és ez tényleg csak arról szól, hogy kell neki adat, akkor nagyon könnyen lehet adatot találni. Igazából.

Általában szerintem nem ez a kérdés, hanem inkább az szokott lenni, hogy…

Ha csak így körülnézünk, hogy miért nem csináljuk, akkor ezer egy dolog felmerül. Tehát, hogy alapvetően az, hogy nincs rá időnk, vagy nem akarunk változtatni, vagy amúgy is annyi változás van az életünkben, hogy akkor legalább ez az egy dolog maradjon meg, amit szeretek, meg amit szoktam. Ez konkrétan, ez a mondat elhagyta szerintem az én számat is még régebben.

Nem csinálok semmit, csak jót próbálok tenni a környezetemmel, de akkor legalább ez maradjon – ez szerintem konkrétan elhangzott az én számból is néhány évvel ezelőtt. Igen, nekem is vannak ilyen „bűnös élvezeteim”, de én is elég tudatos vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit teszek meg, mikor eszem. De nézd meg itt a mindennapi életünkben, hogy mennyi a feszültség, mennyi a rohanás, tehát hogy nagyon nehéz. Tehát az optimális az lenne, hogy hazajövök, nyugtázom, hogy éhes vagyok, tudatosítom. Tudatosítom, hogy nem arról szól egyébként, hogy a testemnek táplálékra van szüksége, hanem csak nem tudom, dopaminra van szükségem. Észreveszem, tudom nyugtázni, meg tudom figyelgetni. Akkor előbb-utóbb azt is tudom, hogy így elmegy. Na, de általában nem ez van.

Igen, azt akartam mondani, hogy ehhez pokoli akaraterő kell. Tehát, hogy én is találkozok ezzel most. Most én elkezdtem az időszakos böjtöt – nem tudom, hogy jó-e, nem tudom, hogy rossz-e, inkább több helyről hallom, hogy jó. Úgyhogy én elkezdtem, és egy csomószor van ez, hogy így állok, ülök, fekszek, bármi, és így érzem, hogy most azonnal ennem kell. És az valami pokoli érzés, és utána megnézem az órát, hogy oké, még 9 és fél óra, és meglesz. Na, az elég távolinak tűnik. Igen, tehát, hogy azért ahhoz pokoli akaraterő kell, hogyha ez rátör az emberre. Egyébként ez trénelhető? Tehát, hogy csak hogy adj egy pozitív jövőképet, hogy meg tudom szokni?

Meg, szóval, hogy szinte… a böjtölés az egyébként egészséges dolog, de hogy a végén általában azt szokták mondani, hogy a fő hatótényező alapvetően a kalóriadeficit. Tehát hogyha rövidebb időablakban van lehetőségem enni, akkor a nap végén kevesebbet fogok enni, és alapvetően így a longevity-ben a kalóriarestrikció az, ami ilyen nagyon bizonyított. Peter Attia, akit említettél, ő az elmúlt tíz évben ilyen böjtölő állatként működött. Ezt ő maga mondja, szóval hogy egyfolytában böjtölt nagyon durván, és hogy az újabb kutatások kapcsán már azt mondja, hogy azért már ő is jóval elfogadóbb. Én még azt is gondolom, hogy mostanában egész sokat szokott mesélni így a mentális egészségről, meg hogy jár terápiára, tehát hogy én szerintem ebben az is benne van, hogy ő is egy kicsit szabadabban tud már viszonyulni magához, mert egyébként az időszakos böjtölés az egy ilyen… Én mindig azon szoktam, akárha saját magamat nézem, elgondolkodni, hogy akkor vannak az anorexiások, és akkor ők tulajdonképpen ugyanezt csinálják, csak egy kicsit kevésbé tudatosan.

Igen, és egyébként pont itt most volt a napokban a legutóbbi podcast felvételünk, ami még most nincs kint, és abban beszélgettünk arról a Mester Tamással, hogy ő nem az a fajta típus, aki azt mondja, hogy elhatározom és megcsinálom. Tehát ő mondta, hogy ő tudja magáról, hogy ez így nem fog menni, és ő azt mondja, hogy ezt a felelősséget átteszi a naptárjára, hogy akkor ha én nem tudom betartani, akkor majd a naptár betartatja velem, hogy most ehetek déltől nyolcig. Tehát ha este tizenegy van, akkor én ennék, de hát a naptár azt mondja, hogy nem. Tehát nekem ez például segített, hogy visszacsatoljak arra, mert azzal nagyon tudtam azonosulni, hogy tényleg azt az érzést kell éreznem, hogy azt én kontrollálom, de hogy nem az enyém a felelősség, ezt abszolút adom.

Igen, csak a pont, amit mondtál, tehát a böjtölésnek vagy az időszakos böjtölésnek az egyik nagy veszélye az az, hogy a reggelit azt könnyen kihagyjuk. És ezért olyan sokszor inkább az van, hogy aki időszakos böjtölést csinál, az déltől eszik, mondjuk 8-ig. És azzal kapcsolatban viszont van kutatás, hogy az egyik csoport, az, mit tudom én, nyolc és kettő között ette meg a kalóriáit, a másik meg kettő és nyolc között, és szignifikáns volt a különbség, mert az első csoportban nem híztak, a másodikban meg igen. Tehát hogy pusztán az, hogy mikor eszel, azért az nagyon sokat számít. És ilyen szempontból megint csak az, hogy egy olyan társadalomban vagyunk, ahol a reggel az egy őrület, akinek gyereke van, az még nagyobb őrület, és akkor a vacsora az, amikor így együtt vagyunk, leülünk, beszélgetünk és eszünk. Tehát, hogy ott nem enni az… hát, good luck for that.

Pont ezen beszélgettünk mi is, hogy mi déltől nyolcig eszünk, és az volt az én indokom mellette, hogy az este tényleg az az egyetlen egy pillanat, amikor együtt tudunk lenni mindannyian, és tényleg ez az ok mögötte, hogy nem kilenc fölöttig tartom, hanem nyolcig.

És akkor ez a nehéz, ez a dilemma, azt hiszem valahol ebben az egészben, hogy akkor még tudnám azt mondani, hogy de este azért se jó enni, mert hogyha sokat eszel, akkor nehezebben alszol el, mert nő a testhőmérsékleted, meg még stresszesebb leszel, satöbbi, satöbbi. De hogy mégis alapvetően simán lehet, hogy jobbat teszel. Szóval, hogy lehet, hogy jobbat teszel hosszú távon így a mentális egészségednek vagy alapvetően a jóllétednek azzal, hogy oké, ott van ez a tudományos tény, de hogy itt ez az időszak, amikor tudunk találkozni mint család, és akkor hogyan tudom ezt legalább úgy tényleg élvezni?

Ez azért érdekes, mert mi tényleg ezt a déltől nyolcigot tartjuk. És akkor itt most elkezdek gondolkodni, hogy mit lehetne ezen finomítani. Mert azt gondolom, hogy ha nem is tudok átállni egy nyolctól négyigre, mert egyszerűen nyolckor még meetingen ülök, és nem fogok a meeting közben enni, utána meg nem fogok beülni a kocsiba, és megállni nyolckor valamelyik gyorsétteremnél, és akkor azt így a kocsiból megeszem hazafelé, akkor az időzítés jó lesz, a kalóriaszám viszont akkor az ugye nyilván nem. De azért hogyha egy-két órát ezen javítok, már az is haszon lesz.

Abszolút. Meg, hogy mit eszel. Igazából szerintem az is sokat számít, hogy akkor eszel zöldségeket, gyümölcsöket, teljes értékű gabonákat, vagy ultrafeldolgozott élelmiszereket. Adott esetben szintén sokat számít az is, hogy mit eszel, vagy esetleg eszel este valamennyi magot, van bennük triptofán, az elősegíti a melatonin hormon termelődését, szóval hogy vannak azért úgy lehetőségek arra, hogy este is egyél, csak ne azért, mert egész nap sanyargattad magad, és akkor most végre ehetek, mert csak azért eszel, mert egészséges, és akkor az emberben így gyűlik-gyűlik a feszültség, és akkor azon megy, és akkor „na most ehetek”, és akkor ami van. Mert hogy egyébként bármit ehetek, mert böjtölök, igen. Na szóval, ez azért tud zsákutca lenni táplálkozás szempontjából, de mondom, olyan szempontból meg jó lehet, hogy akkor legalább együtt van a család, és tehát a nap végén alapvetően szociális emlősök vagyunk, és mégiscsak az a fontos, hogy tudjunk kapcsolódni egymáshoz.

Igen, és azt nehéz optimalizálni. Amit el kell engedni, amit optimalizálni kell rajta, azt meg teljesen el tudom fogadni. De ugye a témaköröket is mondtad, és azt gondolom, hogy az egy fontos része lesz ennek a beszélgetésnek is, hogy egy picit azokat bontsuk ki, hogy mik azok a területek majd, amivel lehet a longevity-t érteni. Csak még előtte ide szúrnék egy kérdést, ami engem nagyon hosszú idő óta piszkál, és témában inkább ideérzem relevánsnak, hogy ugye nyilván az öregedés az egy fontos kérdés, hogy meddig fogunk élni, meddig fogunk fiatalosan, fiatalon élni akár. És itt vannak ma már tesztek, eszközök. Azért eszközökről is akarlak kérdezni, amik vizsgálnak téged, vagy megadod az adataidat és kitöltöd, és kiszámolja a háttérben, és akkor megmondja, hogy én 41 éves vagyok most, és a testem az meg 64. Hogy ez tényleg így működik?

Nekem ez megint olyan szempontból kicsit ilyen disszonáns, hogy ahhoz, hogy megengedhessek magamnak egy ilyen tesztet, ami megnézi a mikrobiomomat, vagy mit tudom én, a genetikámat, szóval, hogy ezért nagyon sokat kell nekem dolgoznom, hogy legyen annyi pénzem, hogy ezt meg tudjam venni. Tehát nem jobb-e egy kicsit kevesebbet dolgozni, és azt az időt másra fordítani?

Racionálisan nekem teljesen adja magát, hogy tényleg, hogyha olyan életet élek, akkor simán lehet az, hogy a belső szerveim, csontom, izmaim egy húszassal előttem járnak.

Úgy szoktam elképzelni ezt az egészet ilyen metaforikusan, hogy a testünk az egy gépezet, amiben vannak folyamatok, amik alapvetően károsítják, és ilyen szempontból maga a lét is ilyen, mert amikor lélegzünk, meg élünk, meg emésztünk, akkor nagyon sok káros anyag szabadul fel. És akkor a szervezetnek vannak mechanizmusai, amik alapvetően autofágiával, tehát a sejtek öntisztításával, vagy antioxidánsokkal próbálják ezeket a káros hatásokat semlegesíteni. Tehát hogy próbálja a szervezetünk balanszírozni ezt a működést. És a kérdés az az, hogy mi ezt a működést segítjük, a regeneráló működést segítjük, vagy több munkát adunk a szervezetünknek. Érted? Tehát, hogyha odafigyelsz, mit eszel, akkor alapvetően tudod segíteni a szervezetednek ezt a regeneráló működését, vagy legalábbis nem adsz neki sok pluszt azon felül, ami amúgy is történik, mert élsz. És amikor meg nem figyelsz oda, hogy mindenfélét eszel, ultrafeldolgozott kaját eszel, dohányzol, akkor meg plusz-plusz-plusz-plusz munkát adsz a szervezetednek, amit még regenerálnia kell. És hát nyilván ez egy véges kapacitás. És akkor előbb-utóbb… hát hogyha folyamatosan egyre rosszabb minőségűek a sejtjeink, akkor az meg fog jelenni valamilyen betegség formájában. Talán van valóságtartalma, hogy szembejön, hogy Jézusom, 30 évvel idősebb a testem, mint én vagyok, és lehet, hogy ez egy annyira erős szembesülés, ami segít. A valósággal való találkozás az mindig megrendítő minden irányba. És pusztán abban, hogy ez motivál valakit, hogy változzon, nem tudom azt mondani, hogy ez nem jó. Csak mindig ez a dilemma, hogy megéri-e azért, hogy legyen egy ilyen tesztem, extrán sokat beletenni időben, energiában? És egyébként a kevésbé költséges megoldásokban mennyire lehet megbízni?

Szerintem kettéválasztanám. Az egyik a gyűrű, amit használok, hogy mérjen, és most már van benne olyan funkció, hogy az elmúlt egy évben belefejlesztették, hogy mérjen mindent. Tehát tényleg 24 órában van rajtam, és az alapján kiszámolta, hogy például az én esetemben nekem a metabolikus életkorom az másfél évvel van a saját kronológiai életkorom fölött, tehát hogy annál annyival vagyok idősebb. A gyakorlatban ez volt az egyik, és itt igazándiból nem ezt fizetem ki, hanem az összes többi mérés az, ami nekem például segített elkezdeni rendbe rakni az életemet, meg akarat erőt ad, amikor így hónapról-hónapra látom a javulást. Pont múlt hét csütörtökön kaptam a másfél éves riportot, és abban kijött, hogy nem tudom, a szívritmus varianciám a gyűrű szerint háromszorosára emelkedett, aminek tök elégedett voltam, mert hogy tényleg a legalján volt – hát mínuszba már csak nem mehet alapon –, amikor elkezdtem foglalkozni vele, ami tudom, hogy katasztrófa. És hogy most már bekerültem abba, hogy most már ugye vállalható szinten mozgok ezzel. Tehát hogy én ezért fizetem, nekem effektív plusz pénzt ez nem okozott. Ez volt az egyik. Ebben hajlamos vagyok megbízni, vagy építeni rá. A másik meg az, amikor egyszerűen tényleg egy online tesztet kitöltesz, és akkor megkérdezik, hogy eszel-e magokat, mennyit alszol, jársz-e a természetbe, van-e szociális életed? Aha, akkor neked 70 éves a tested. Amikor nekem a biológiai korom, azt hiszem, tényleg 65 jött ki, és idén töltöttem ki. Ez utóbbi sokkolt, nem pedig motivált.

Igen, na, és ezt akartam kérdezni az elsőnél is. Azt hiszem, hogy ez a lényeges, hogy ez neked segít, motivál, vagy nyomaszt? Igazából, és olyan szempontból szerintem ez tök jó. Hogyha ez segít, ez tök jó, ha ez segít. Tehát, hogy látod azt, hogy mennyit változott a HRV-d, és ez téged így motivál, meg segít abban, hogy tudatos legyél, ez tök jó. Mindig az a nagy kérdés, hogy mikor kezd el ez az egész nyomasztóvá válni? Hogy úristen, ennyi mindent mérek, és mégsem jó? Mikor válik ez nyomasztóvá? És nem eggyel találkoztam, hogy valaki annyira rá tudott szorongani, pont így a gyűrű miatt, mert hogy rosszul mérte a deep sleep, vagy a mély alvásnak a minőségét, hogy már ilyen… Nem azt mondjam, hogy pánikrohamai voltak, de hogy nagyon szorongott tőle. Aztán elment egy alváslaborba, és ott megnézték, hogy neki egyébként milyen a deep sleep-je, és akkor az jó volt. Tehát hogy az kemény, egyébként hogyha… A szorongás mindig tárgyat keres magának, és egyébként, hogyha szorongóak vagyunk, akkor így ezeket nagyon ügyesen tudjuk ezekbe a kütyükbe csatornázni. De a HRV az egy nagyon jó példa arra, amiről beszélgettünk, hogy egyébként a szervezetünknek ez a regenerálódó működését hogyan lehet segíteni. Mert alapvetően a szívfrekvencia-variabilitás sok mindentől függ, de hogy alapvetően ezt a tízes agyidegünk, vagy a nervus vagus mediálja. Nagyon régen, még orvostanhallgatóként beleszerettem annak idején így a relaxáció, meditáció, mindfulness témákba, vagy legalábbis ezeknek a kísérletes interpretációjába. Az egy Nature cikk volt, szóval, hogy így a legrangosabb tudományos folyóiratban, és ebben volt egy kutatás a gyulladásos reflexről, ami igazából arról szólt, hogy amerikai idegsebészek patkányoknak a váguszát, vagy bolygóidegét, tízes agyidegét elektromosan ingerelték, és azt vették észre, hogy azoknak, akiknek ingerelték, azoknak a patkányoknak a szervezetében csökkent a gyulladásos molekuláknak a száma. És akkor így elkezdték végigkutatni, hogy akkor pontosan ez itt hol kapcsol át, meg mi a pontos molekuláris mechanizmus? És akkor kiderült, hogy a legvégén a lépben, a makrofágokban csökken a TNF-alfa szint. És ez azért nagyon fontos, mert a TNF-alfa az egyik legfontosabb ilyen gyulladásos citokin. És a citokinvihar, amikor így a szervezet ilyen nagyon brutál gyulladásos reakciót csinál, és akkor így összeomlik a keringés, meg általában az autoimmun betegségeknél is ez a TNF-alfa egy nagyon rettegett dolog, és hogy a biológiai terápiáknak általában az a végcélja, hogy ezt a TNF-alfát csökkentsék. Ez nagyon drága, és hogy ezt ebben külön engedélyeztetni kell. És akkor ennek a kutatásnak az volt így a következtetése, hogy milyen jó, hogy ez így megvan, a pontos molekuláris mechanizmus, mert akkor majd lehet ilyen gyógyszereket gyártani, pontos támadáspontú gyógyszereket gyártani. És akkor utána jött egy másik cikk, ami meg arról szólt, hogy oké, de hogy a relaxáció, meditáció, mindfulness, tajcsi, jóga, azért ilyen nagyon egészséges, mert hogy tulajdonképpen ott is egyfajta ilyen vágusz aktivitás történik. Tehát hogy azáltal, hogy a szervezetünket át tudjuk hangolni ebbe az úgynevezett ilyen paraszimpatikus vagy relaxációs állapotba. Ezt mutatja meg, mert a HRV az azt nézi, hogy amikor beszívjuk a levegőt, akkor gyorsabban ver a szívünk, amikor kifújjuk a levegőt, akkor lassabban ver a szívünk. Ugye, ez egy ilyen variabilitás, ez azt jelzi, hogy a szervezetünk alkalmazkodóképes, mert képes alkalmazkodni ahhoz, amikor stresszben vagyunk, vagy ahogy reagálni kell, és képes alkalmazkodni ahhoz, amikor pihenünk. És hogyha állandóan stresszben vagyunk, ahogy azt tanultuk az iskolában, hogy szedd össze magad, küzdjél, harcoljál, tehát hogy elkezd úgy verni a szívünk, mint a metronóm, mert hogy már csak ezt a szimpatikus tónust tudja csinálni. És ugye ilyenkor van az, hogy beszűkül a figyelmünk. De ha elkezdünk sportolni, mást teszünk, relaxálunk, akkor szépen lassan elkezd életbe lépni vagy életbe jönni ez a fajta variabilitás. Így van.

Egyébként egy pillanatra csak a váguszidegre hadd térjünk ki. Mutatom, hogy miért. Nekem a kütyük nagyon fontosak az én lelki nyugalmamhoz. Én is hajlamos vagyok a számokra, adatokra, mérésekre támaszkodni, nekem lelkesedést adnak, de olyan szinten, hogy ezt nem tudom, ismered-e, ez a Pulsetto nevű eszköz.

Van egy másik, annak az a neve, hogy Muse.

Igen, és azzal szokták összehasonlítani. De ugyanaz a funkciója. Vágusz idegstimulátor, csak ezt így nyakba kell rakni, és akkor így pont ezt a részt elméletileg stimulálja. Tehát ez mennyire fontos szerinted, hogy foglalkozzunk az ilyen apróságokkal, hogy megpróbálom azt az ideget egyébként manipulálni és trénelni?

Nem. Szóval, az, hogy fiziológiásan aktiválom az ideget, az egy dolog. De alapvetően a vagusnak szerintem egy sokkal izgalmasabb aspektusa, amiről a polivagális elmélet szól. Ez egy viszonylag új dolog, a polivagális elmélet, és arról szól, hogy tulajdonképpen az idegrendszerünk folyamatosan érzékeli a környezetünket, és akkor ezt úgy hívják, hogy neuroception, tehát hogy az idegrendszernek az érzékelő működése. És tulajdonképpen ez alapján dönti el, hogy az adott helyzet biztonságos-e vagy sem. Tehát ez legtöbbször nem is tudatosul. És ez a nehéz, hogy egyszerűen nem tudok úgy dönteni racionálisan, hogy ez a helyzet nekem jó, hogyha az idegrendszerem úgy érzékeli, hogy nem. És alapvetően szerintem ebben segít nagyon sokat a jelenlét, a reflexió, bármi, hogy hogyan tudom áthangolni az idegrendszeremnek a működését egy olyan működésbe, ahol alapvetően a világot biztonságosnak éli meg. És ugye hát ez már egy ilyen nagyon nehéz dolog, mert hogy alapvetően az idegrendszerünk, tehát hogy az életünk első két éve kiemelt fontosságú ebből a szempontból, mert hogy ugye akkor még nem tudunk beszélni, nem tudunk gondolkozni, tehát hogy amik érnek minket élmények – mert pedig elég sok ér minket –, azok nem ugye a racionális kogníciónkba tárolódnak, mert még nincsenek szavak, hanem az idegrendszerünkben. És hogyha, mit tudom én, koraszülöttek voltunk, és inkubátorban voltunk pár napig, nem anyukánk ölelésében, és azért azt hiszem, hogy az elég sok emberrel, köztük velem is, előfordult. Szóval hogy az idegrendszerünk nagyon nehezen fogja biztonságosnak tanulni a világot. És hogyha tudod, feszült vagyok alapból, mert ugye ez az ismerős, ez az idegrendszerem számára, és akkor még ott azon is stresszeljek, hogy eléggé pulzálom-e, jó helyen pulzálom-e a váguszomat, hogy nehogy valami rákot kapjak. Tehát ugye, azt hiszem, ez nem feltétlenül segít, és ilyen szempontból nagyon sokat segít az, hogyha kíváncsian tudok viszonyulni önmagamhoz. A kíváncsiság az nem úri huncutság, és amikor én kíváncsian tudok fordulni valami felé, akkor tulajdonképpen azt üzenem a szervezetemnek, hogy ez biztonságos. Ugye, mert a stresszválaszhoz hozzákapcsolódik az, hogy feszültebbnek érezzük magunkat, a testünk is feszesebb, és a figyelmünk így beszűkül. Hányszor van, hogy stresszes helyzetben leblokkolunk, nem jut eszünkbe, hogy mit kéne mondani, amikor meg kívül kerülünk a helyzetből, akkor meg eszünkbe jut, hogy ezt kellett volna mondani. Nem jutott eszembe. Nyilván, mert bezárt a figyelmem. És ugye több ponton bele lehet nyúlni, ugye el tudjuk lazítani az izmainkat. Akkor a benned lévő feszültség is oldódik. Milyen izgalmas, oké, ez van. Tehát, amikor elkezdem tágítani a figyelmemnek a fókuszát és kíváncsian fordulok magam felé, akkor tulajdonképpen azt üzenem az idegrendszeremnek, hogy ez a helyzet biztonságos. Pár hónapja, múlt héten mentem a SOTE-ra előadni, hat éve voltam utoljára, és akkor most az alumniszalonba hívtak meg, és csak százan voltak, vagy tudtam, hogy csak százan fognak hallgatni, de hogy amikor így sétáltam az egyetem felé, így a Klinikák metrómegállótól, akkor elkezdtem nagyon szorongani. És akkor ezt vizsgáltam magamban, hogy mi a fene? Szóval, hogy azért elég sokat adok elő, nem nagyon szoktak megdobálni a végén, így mint egy rothadt almával, tehát hogy semmi alapja, semmi nem indokolta azt, hogy én ennyire szorongok. És ott kerestem, hogy mi lehet ez, és amikor így megláttam a rektori épületet, akkor jutott eszembe, hogy ja, hát, ez csak PTSD. Tehát hogy így mentem az egyetemre, a rektori épületbe, öltönyben voltam, és akkor ez így már elég volt, hogy a szervezetem úgy érezze, hogy így úristen, ezt ne, ez egy veszélyes hely. És ilyen szempontból, hogy ezt most el tudtam mesélni, mert hogy oké, odamentem, kíváncsian fordultam magamhoz, jól sikerült az előadás. Tehát ezekkel vissza tudunk hatni arra, hogy a szervezetünk egyébként milyennek látja a világot. És ilyen szempontból a relaxáció, meditáció, ez mindig erről szól, hogy kíváncsian fordulok magam felé, és ezáltal a szervezetemet is elkezdem másképp érezni, meg a világot megítélni. És talán ez egyre fontosabb aspektusa, vagy talán így jobban tud aktiválódni a vagus, minthogyha egy kütyünkön keresztül csinálnánk. Nem lebecsülve azt, hogyha egy kütyünkön keresztül csinálom.

Igen, én is össze szoktam vonni, mert egyébként segít, hogy menjen a dolog jobban, könnyebben, olajozottabban működjön. Most ezzel egy picit beleharaptunk a stressz és a stresszkezelés témába, és szeretném is, hogyha elmélyednénk ebben egy picit jobban, mert nekem a saját megőrülésem kapcsán egyébként az egyik első volt, amivel akartam foglalkozni. Amire azt gondoltam, hogy ezt kell megoldanom ahhoz, hogy minden rendben legyen. És nekem ami segített, az egyébként ilyen tök apróság volt. Tök sok kis pici apróság volt, és szeretném, hogyha aki most itt néz vagy hallgat minket, az is kaphasson valami olyat, ami nem holisztikus, ami földhöz ragadtabb dologban tudunk esetleg tippet adni nekik. Mondok egy példát. Ami nekem a nulladik ponton segített, az az, hogy beiratkoztam egy színpadi jelenlét tréningre, mert én is izgulok előadások előtt, vagy bármikor máskor, mert egyszerűen tényleg izgulok. És akkor elmentem arra a tréningre, és akkor az előadó mondta – aki meg ilyen, nem tudom, ilyen tízezres arénákban szokott beszédet tartani –, tehát ő is így mondta, hogy nekik is fel kellett készülni egy teltházas előadásra, csak oda kell érni. És ő azt mondta például, hogy ha bemegy egy új szobába, mindig, bárhol, ahol van, hogyha bemegy egy új helyiségbe, akkor egyszerűen csak annyit csinál, hogy kihúzza magát, és akkor ezzel már így mentálisan is egy új helyzetként éli meg. Ott kihúztam magam, adott esetben, amikor már kezdtem egy picit elmélyedni benne, akkor mondjuk egy ilyen rövidített Wim Hof légzést megpróbáltam végigcsinálni, hogy a tüdőm kapacitása az tudja tartani a tempót majd a mondandómmal. Ezek az ilyen kis pici dolgok: kihúztam magamat, egy-két perc légzőgyakorlat, és az már segített lenyugtatni, de egyébként meg mentálisan felpörgetni. Van olyan, amit aki most itt meghallgat és el tud vinni haza, szerinted, hogy próbálja ki, ha azt érzi, hogy a stressz az, ami a leginkább nagy probléma neki most az életében?

Ezek mind segítenek. Olyan szempontból vagyok mindig nehéz helyzetben, mert hogy ezek a jók, amiket elmondtál, mert tulajdonképpen pont erről szól, hogy a test és a lélek nagyon szorosan összefügg, és hatnak egymásra. Amikor kihúzom magam, kevésbé vagyok feszült, és üzenem a testemnek, hogy ez alapján egy biztonságos hely. Ugye, amikor légzésgyakorlatokat végzek, akkor általában azoknak egy ilyen fontos része az, hogy megnyúlik a kilégzés. Hogyha nyúlik a kilégzés, az váguszaktivációt, paraszimpatikus tónusfokozódást eredményez, ami a relaxációval jár együtt. Vagy sportolok, tehát ugye ez is benne van. A stresszválasznak az volt az egyik ilyen lényege, hogy nagyon kellemetlen. Tehát amikor veszélyben voltunk, akkor szorongtunk, halálfélelmünk volt, gondolatok kavarogtak arról, hogy hogyan fogunk megpusztulni. A figyelem bezárult csak arra, hogy úristen, veszély van, és ezt meg akartuk oldani. És ha támadtunk, akkor lehet, hogy legyőztük, amitől szorongtunk, és megszűnt az ügy. Ha elég gyorsan szaladtunk, eltávolodtunk attól, amitől szorongtunk, és megszűnt az ügy. Tehát hogy alapvetően a stresszválasz arra készített fel bennünket, hogy cselekedjünk. Na, most itt a 21. században ez egy elég nagy szívás, mert hogy amikor benne vagy egy meetingben, egy online megbeszélésen vagy egy ügyféllel beszélgetsz, se nem üthetsz, se nem szaladhatsz, ugye, csak gyűlik a feszültség. És ugye az agyad nem érti, hogy most mi van. Majd még azon is stresszelsz, hogy stresszelsz. Ugye, és akkor előbb-utóbb elkezdünk azon szorongani, hogy Jézusom, miért szorongok ennyire? Akkor azon is szorongunk. És hogyha csak elmegyek futni utána, vagy elmegyek egyet edzeni, hát akkor már tulajdonképpen valami természetes dolgot csináltam. Tehát, hogy ugye a stresszhormonok arra készültek fel, hogy fussak vagy üssek. És ha ezt megteszem, akkor az kiürül. Az alvás is ilyen. Tehát ugye pont úgy alakult ki, hogy a nyolcórás alvásunknak az első négy órája alapvetően a testi regenerációért felelős, és ilyenkor van inkább ez a mély alvás, amikor a testi folyamatok, vagy a testi regenerációs folyamatok vannak hangsúlyban. És valószínűleg ez azért alakult így, hogy amikor lefeküdtünk napnyugtakor a tábortűznél, és hajnali kettőkor megtámadott minket az idegen törzs, akkor harcra kész legyek. Így van, tehát, hogy azok, akiknek már a teste regenerálódott, azok valószínűleg hatékonyabban tudtak támadni vagy menekülni. És ezért van az, hogy tulajdonképpen, ha nem alszunk eleget, az agyunk működni fog, de hogy nem fogjuk jól érezni magunkat, az egészen biztos, mert az érzelmi és mentális feldolgozás, regeneráció, az a második négy óra, nem beszélve arról, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan állat, aki képes a saját, vagy tud úgy dönteni, hogy a saját alvásán spóroljon. És ugye ez, ha nem alszol, akkor ezeket az ősi igényeket kapcsolod be, hogy úristen, éhínség van, tehát nincs kaja. Tehát hogy feszültebb leszel, egyszerűen ugyanazt fogod már más színben látni, másrészt többet eszel, és akkor ez egy ördögi kör. Szóval, hogy ezekkel a tippekkel, trükkökkel meg lehetne oldani a dolgot, de…

Igen, nem is akartam.

Igen. Csak szóval pont ez a nehéz, hogy nem lehet, és hogy ezek alapvetően segítenek abban, hogy a szervezetet fiziológiás szinten egy kicsit így áthangoljuk. És ez már nagyon sokat tud segíteni. Tehát hogyha a szervezet és a stresszválaszt át tudjuk hangolni ebbe a paraszimpatikus vagy relaxációs válaszba, de alapvetően az mindig sokkal izgalmasabb, hogy miért stresszelek ennyit, mitől stresszelek ennyit? Szóval, hogy amikor elkezdünk ennek a mélyére nézni, ahogy mondtad, szereted az okokat keresni – önismeret, egyéni terápia, csoportos terápia, bármi –, hogy oké, de hogy akkor ez mi, ez itt bennem? És akkor ez megint az, hogy a kíváncsiság. Tehát ha tudok kíváncsian viszonyulni saját magamhoz, akkor arrafele fordítom a figyelmemet, azt üzenem magamnak meg a szervezetemnek, hogy ez biztonságos. Szerintem nagyjából összeszedtük azért a longevity témának az alapköveit.

Ugye, néhány gondolatban beszéltél a táplálkozásról. Ugye, beszéltünk egy kicsit hosszabban a stresszről és az alvásról. Mozgás.

Mozgás. Tehát utána a legfontosabb alapvetően, hogy mennyit meg hogy mozgunk. Társas kapcsolatok, tehát hogy milyen van a körülöttünk, szociális háló, ahol tudunk-e kapcsolódni. És akkor tulajdonképpen ott vannak még az addikcióink.

Én az alvást szoktam visszakapni, egyébként amikor tréninget tartunk, hogy mi hatékonyságnövelésre tartjuk ezeket a tréningeket, és akkor ott foglalkozunk azzal, hogy hát, hogyha ma rossz napod van, akkor nyilván azt tegnap este az alvással alapoztad meg. Maga az alvásnak a hosszán belül is egyébként fázisok vannak, hogy van a fizikai meg a mentális regeneráció. Egyébként, ha belegondolok, teljesen jól működik, tehát hogy tudok úgy fölkelni 6,5-7 óra alvás után, hogy fizikailag rendben vagyok, de hogy még az agyamban köd van, és akkor ez azt jelenti, hogy fizikailag rendben vagyok, de hogy még kellett volna a fejemnek másfél óra, vagy fél óra, egy óra.

Igen, mondjuk ilyen szempontból pont azt hiszem, az alvás megint egy ilyen nagyon nehéz téma a kontrollálhatóság szempontjából. Én például már nem használok alvásmérőt, mert meg se várom, hogy lejárjon az ébresztő, és nem azért, mert rossz, hanem hogy egyszerűen nyomaszt engem nagyon sokat sokszor, hogy akkor még ezt is kéne, meg… Szóval, hogy mostanában az alvásom az ilyen szörnyű, és hogy egyrészt már a gyűrűvel is volt ilyen tapasztalatom, de ezzel kapcsolatban is volt olyan tapasztalatom, hogy felkeltem ilyen kipihenten, ránéztem az adatokra, és máris sokkal rosszabbul voltam. És ennek a fordítottja is előfordult már, hogy ilyen kótyagosan keltem, így megnéztem, és máris jobban voltam. Tehát, hogy a nap végén alapvetően tök sokszor random, hogy ez így hogy alakul. Tehát mondhatnám azt, hogy ajándék. Tehát hogy megtehetek mindent, érted, szóval hogy így a kiskönyvből kipipálva, hogy akkor nem eszem már öt órával lefekvés előtt, elteszem a telefonomat, olvasok, nem nézek képernyőt, és utána a végén egyébként nem én döntöm el sajnos, hogy egyébként jó lesz-e az alvásom. És ugyanígy a mentális egészségre, tehát hogy alapvetően nem tudok dönteni arról, hogy hogy érzem magam. Tehát megtehetek érte bármit, vagy megtehetek ellene bármit.

Igen.

És hogy tudok-e ügyesen viszonyulni ahhoz, hogy nem az történik, amit szeretnék? Ez egy ilyen szempontból egy nagyon izgalmas kérdés. És az alvásnál, a saját alvásomnál csomószor ezt látom, hogy még akkor is, amikor így nagyon odafigyelek, nem jön össze mindig. És van, amikor vétek, amit el lehet követni, mert péntek van, és akkor jaj, de jó, péntek van, és akkor nem tudom, előadtam valahol, kaptunk valami jó üveg bort, akkor felbontjuk, és persze akkor veszek chipset, és akkor beszélgetünk és iszogatunk, és olyan jó alvás van reggel. És valamikor ennek egészen fordítottja történik.

Itt még van mit kutatni, szerintem is, mert nem mindig van pariban a szám, azzal a kiértékelt számértékkel, ahogy én érzem magam reggel.

Tehát egyrészt szinte van technológiai korlátja is, hogy ezt mennyire pontosan tudják mérni ezek az eszközök. Másrészt meg, hogy alapvetően tényleg, szerintem ezek olyan dolgok, hogy bármennyire is próbáljuk ezt kontrollálni, igazából még nem tudjuk.

Elfogadva, de nem elengedve azt a lehetőséget, hogy azért tudunk ezért tenni, de hogy elfogadva azt, hogy nyilván nincs nálunk a kontroll. De hogy mik azok, amikre tényleg figyeljenek oda este, hogy jól aludjanak? Igen, tehát most az alváshoz, hogyha tudunk ilyen best practice-t adni.

Tehát, hogy általában mi a legtöbbet tudja segíteni, és főleg akkor, hogyha az ember még egyáltalán nem foglalkozott az alváshigiéniájával. Tehát az egyik az az, hogy minél inkább szűkebb idősávban tudjuk tartani a kelést és fekvést, és minél inkább konzisztens ez az időpont, annál jobb. A konzisztens időpont.

Igen, igen, mert ugye tehát, hogy a cirkadián ritmusunk az határozta meg évszázezredeken – tehát azt mondom, mint élőlények, tehát hogy évszázmilliókon keresztül – azt, hogy éppen ébren vagyunk vagy alszunk, és ez attól függött, hogy süt-e a nap. Aztán Edison belepiszkított a levesbe, maradjunk ennyiben. És hogy most már szegény agyunk nem nagyon tud mihez viszonyítani, mert ugye mindig világos van. És hogy sokszor ilyen bajba keverjük szegényt, mert hogy amikor egyik nap hajnali kettőkor még egy, mit tudom én, vodka-kólával pörgünk, és akkor ő ott így nagyban termeli az adrenalint meg a kortizolt, mert így tudja, hogy akkor most erre van szükség, másnap meg este 9-kor már szeretnénk elaludni, akkor meg nem érti, hogy most így, most, akkor most így mit. És hogyha rendszeresek vagyunk azzal kapcsolatban, hogy mikor kelünk, mikor fekszünk, szóval alapvetően az agyunk nem az ellenségünk, szépen lassan rá fog érezni arra, hogy oké, most akkor el kell kezdenem melatonin hormont termelni, abbahagyom a kortizol termelését és elkezdek melatonin hormont termelni. És ilyen szempontból a rutinok is tök jók.

Ez gyorsan csak két kérdés. Mennyire számít ebbe a „kipihenem magam”? Tehát, hogy az a fajta hétvégi túlalvás az hasznos? Hát ilyen szempontból, vagy jobb, ha konzisztensek vagyunk?

Olyan szempontból nagyon hasznos, hogyha az embernek ilyen brutál durva alvásdeficitje van, akkor hasznos. De általában azt szokták mondani, hogy hétvégén se jó egy óránál nagyobb csúszást kialakítani a hétköznapihoz képest, de egész egyszerűen elcsúszik ez a fajta ritmus a szervezetben.

Jó, tehát akkor, ha úgy nagyjából rendben van a hetem, csak szimplán elfáradok, akkor az nem megoldás, hogy akkor viszont szombaton alszok délig.

Nem, egy kicsi plusz, az még rendben van, de hogyha délig alszol, akkor nehezebb lesz este elaludni, és akkor vasárnap is később kelsz, és akkor hétfőn megint nehezebb lesz a lefekvés, meg a korai kelés. Szóval, hogy ezzel úgy meg lehet borítani a rendszert. És ilyen szempontból így ezek a kis szundiidők is tudnak veszélyesek lenni. Általában. Most azt hiszem, az a mondás, hogy ilyen 25 percnél tovább nem érdemes szundizni napközben, mert utána elkezdődik a mélyalvás fázis, vagy elkezdődik a melatonintermelés, és akkor ez bezavarja a rendszert. És akkor van az, hogy nem bírsz felébredni. Igen, mindenkinek van saját tapasztalata, hogy amikor így elalszik egyszer délután, hétvégén, és akkor úgy kell felkelni, hogy így azt se tudja, milyen nap van.

Igen, a másik kérdésem meg az lett volna, hogy mivel én ugye olyan oldalakon járok, egyre több hirdetés talál meg, például alvásoptimalizálást célozva, hogy na, akkor vegyek magamnak melatonint, mert akkor azzal szuperül fogok aludni. Én ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok. Jobban hangzott az én fülemnek, amit te mondtál, hogy egyek olyan magvakat, amik elősegítik az én szervezetemnek a melatonin termelését, és hogyha maximum nagyon katasztrofális helyzet van, akkor esetleg külsőleg.

Ezen gondolkozom, hogy nem tudom, lehet, hogy csak a szerotonin termelését segíti a triptofán, és abból lesz melatonin. A pontos mechanizmus az, hogy a kékfény az konkrétan gátolja a melatonin termelést, és minél sötétebb van a szobában, annál több lesz a melatonin.

Akkor ez a második tipp, hogy akkor legyen sötét lefekvés előtt.

Sötét, és ne legyen kékfény.

De hogyha én szedek melatonint, azzal nem ártok a szervezetemnek? Nem olvastam róla. Ez az én megérzésem, hogy az kifejezetten hosszú távon káros, mert ha kiveszem a szervezetemből a funkciót, hogy „majd én megoldom tablettával”.

Igen. Szóval, akkor a szervezeted egyrészt nem fog termelni, másrészt meg akkor, hogyha több melatonint viszel be, mint amennyi kellene, akkor az csökkentheti a vérnyomásodat, szóval hogy én azt hiszem, hogy legalábbis így úgy emlékszem – de hát ez már rég volt, amikor tanultam a szakvizsgára –, akkor a melatoninnak az egyetlen indikációja az adott esetben a jetlag. Hogy amikor elmész egy másik időzónába, akkor segíthet abban, hogy szinkronba tudd hozni a belső órádat. Alapvetően szerintem nagyon sok mindent meg lehet tenni azért, hogy így az életmód tényezőket alakítsuk, amik segítenek a melatonin termelés szempontjából, és hogyha ezek egyébként nem segítenek, és nem tudom, sokat foglalkozunk az alváshigiéniánkkal, és betartunk mindent – de nem szorongunk rá arra, hogyha nem tartottunk be mindent –, és még így sem javul az alvásminőség, akkor meg el lehet menni szomnológushoz, és akkor meg lehet nézni, hogy akkor ott mi a helyzet. Lehet, hogy van valami alvási apnoé vagy valami egyéb, de általában egyébként a relaxációs módszerek sokat tudnak segíteni az alvásminőség szempontjából. Tehát pusztán azáltal, hogy… Az elalvás az megint ilyen szempontból egy nehéz ügy, hogy egész nap hatékonyak vagyunk, ugye pipáljuk ki a feladatokat, elintézzük, megcsináljuk. Este meg ott a stressz. És akkor fekszünk az ágyban, és akkor még azon stresszelünk, hogy miért nem alszunk. Tehát magamat hibáztatom, hogy miért nem tudok elaludni, hiszen már csak 5-6 órám van aludni.

Ez az utolsó félmondat. Ez annyira gyönyörűen leírja az egész folyamatot, hogy ez biztos, hogy te is átélted rendszeresen.

Ez nekem nagyon, amilyen, nagyon megmaradt. Most már tudok röhögni magamon, hogy megszületett a harmadik lányom, és hiszen mindannyian ilyen alvásdeprivációs állapotban voltunk. Egyszer csak azon kaptam magam valamikor, hogy mindenki elaludt, és úgy voltam vele, hogy hamarosan lefekszem én is aludni. És akkor feküdtem az ágyban, és már tizenöt perce feküdtem, és még mindig ébren voltam. Mindjárt felrobbanok! Ó, a rohadt életbe! És akkor így, ó, mivel is foglalkozom? Szóval, hogy és szóval, hogy itt nagyon sokat tud szerintem segíteni ez a megengedés. Ha a megengedésben az ember gyakorlatot szerez, hogy oké, észreveszem, hogy bejött egy gondolat, nyugtázom, és visszahozom a figyelmem, és kíváncsian odafigyelek a testemre. És alapvetően ez a kíváncsi figyelem, ez megteremti annak a lehetőségét, hogy elaludjunk. Tehát segít abban, hogy a szervezetünk el tudja indítani az alvás szerveződését. Hogyha elkezdünk azon stresszelni, hogy „a rohadt életben, hogy hogyan tudnám kizárni a gondolataimat?”, akkor valami ellen harcolok, akkor a szervezetem stresszelni fog. Hogyha nyugtázom, hogy itt vannak ezek a gondolatok, de én most a légzésemre figyelek, az más. Átgondolni nem nehéz, szóval ezt megtapasztalni, megvalósítani nehéz. És erre jó a relaxáció, meditáció. Tehát hogy, amikor és főleg hogyha ezt valaki csoportban vagy valakitől tanulja, mert akkor csoportokban mindig ezeket szoktam így kiragadni, hogy amikor valaki el tudja fogadni, nyugtázni, hogy itt van, és tudsz arra figyelni, amire szeretnéd, ugyanilyen az elalvásnál. Tehát, hogyha nagyon zavar ez a gondolat, hogy „a rohadt életbe, már megint nem alszom”, akkor nehezebb lesz elaludni. Ha viszont elfogadod, hogy ébren vagy, az megteremti a lehetőségét, hogy akár el is aludj. Tehát ilyen szempontból szerintem ez is egy ilyen nagyon hasznos dolog, igen, meg.

Egyébként szerintem lehet az így a hétköznapi életből is találni olyan dolgokat, amik segítenek. Nekem, ahogy így mesélted, eszembe jutott, hogy amikor a kislányom kicsi volt, és nem akart elaludni, mert ő még ment volna tovább, én meg már nagyon álmos voltam. Akkor eszembe jutott, hogy az volt az a mindent vivő trükk, hogy amikor simán összebújtunk, és akkor összeért a mellkasom a hátával, és akkor elkezdtem sokkal hosszabban lélegezni, és ugye nyilván ő ezt érezte. És annyit tapasztaltam, hogy ha elkezdek ilyen sokkal nyugodtabban, hosszabban lélegezni, és ő ezt érzi saját magán, akkor így kész, jó éjszakát! Majd, amikor már elkezdtem tudatosabban foglalkozni az alvásomon, akkor jutott nekem is eszembe újra, hogy de várjál, ez nem csak nála (a gyereknél) működött, hanem nálam is. És akkor tényleg – most itt pont nem jó a kontextus, de én is megpróbáltam tényleg azokra a gondolatokra, amik zavarnak, nem azokra fókuszálni, hanem rákoncentráltam a légzésre.

Igen, és csak azért mondom, mert alapvetően ez a fontos, hogy általában nem tudatosítjuk, hogy pontatlanul a beszédünket, és ezáltal a gondolkodásunkat úgy használjuk, mintha tudnánk az érzéseket és a gondolatokat kontrollálni. Tehát azt szoktuk mondani, hogy szeretném kizárni ezt a gondolatot, szeretném elengedni, nem gondolni semmire. És tudunk úgy dönteni, hogy kizárok valakit. Ha kizárok valakit a szobából, akkor előtte ezzel a valakivel kell foglalkoznom, és akkor itt kitessékelni, kilökdösni. És akkor itt a nehéz, hogyha egy gondolatot akarok kizárni, akkor mivel fogok foglalkozni? A gondolattal. Ugye, ha valamit el akarok engedni, akkor először meg kell fognom. És az az, hogy mit kontrollálok? És úgy beszélünk, mintha a gondolatot meg az érzést kellene kontrollálni, vagy tudnánk. De igazából nem azt tudjuk, hanem a figyelmünket. Tehát a figyelmedet azt tudod kontrollálni, hogy most erre figyelek, vagy erre figyelek. Csak ugye sokszor tapasztaltad, hogy itt van, és ahogy mondtad, odafigyeltem a légzésemre, és aztán megint és megint. És hogyha odafigyelek a légzésemre, akkor ez a valami így kizáródik vagy elengedődik. De hogyha azt mondom, hogy kizárom, akkor tulajdonképpen harcolok vele. Aztán lehet, hogy sikerül. „De jó, kizártam.” És amikor legközelebb benne vagyok egy nehéz helyzetben, és „amúgy olyan jó volt, kizártam azt a helyzetet, akkor hogyan tudnám ezt is kizárni?” Akkor jön a szívás, mert hogy valami olyat próbálsz csinálni, amit nem tudsz. Viszont hogyha tudatosítod, hogy oké, itt zavar, nyugtázom, és visszahozom a figyelmemet. Tehát tulajdonképpen a tudatosság segít itt is. Meg annak a megfogalmazása, hogy tulajdonképpen mit is kontrollálok. Emberként ugye a kontroll az egy fontos dolog. Szeretnénk kontrollálni. De hogyha az érzéseinket akarjuk kontrollálni, akkor feláldozzuk a magatartásunkat az érzéseinkért. Viszont ha eldöntjük, hogy mire figyelünk, akkor tudjuk a magatartásunkat kontrollálni. Ezt majd le fogom jegyzetelni.

Úgyhogy, aki hallgatja, nyugodtan kérjétek rajtam majd számon később. De ezek nagyon jó dolgok lesznek, szerintem. Az én számomra is nagyon remélem, sőt biztos vagyok benne. Csak hogy adjak hátteret, hogy miért érdekel ennyire. Így nagyjából egy kövér húsz évig versenysportoltam, gyerekkoromtól kezdve nagyon sok mindent kipróbálva. Csak a hab a tortán, hogy ezen a te belőled sugárzó hangulat felé mentem el a sportban is, tehát hogy az abszolút versenysportból én eljutottam például az Aikido-ig, ami sokkal, hogy is mondjam, sokkal jobban szinkronban vagyok a környezetemmel. Amikor azt tudom végezni, sokkal nyugodtabban tudok edzeni, és úgy jövök le a tatamiról, hogy gyakorlatilag elengedtem mindent. Viszont egészségügyi okokból azért kimaradt egy jó pár év nekem azóta, mióta abbahagytam, mert beleszerettem az Aikido-ba, de az élet úgy hozta, hogy most egy picit szüneteltetnem kell. Tehát hogy a sport az hogyan kell megvalósuljon? Én kipróbáltam a két végletet, tehát hogy kipróbáltam az abszolút sportolást, és akkor volt az időm rá, akkor még nem volt családom. Tehát ezt tényleg így zárójelben ide teszem, de azt is kipróbáltam. És kipróbáltam azt is, amikor tényleg nem tudok fizikailag mozogni semmit, mert egyszerűen nem alkalmas rá aktuálisan abban a pillanatban a szervezetem. És itt így van egy középút, gondolom. Tehát, hogy gondolom, nem az a cél, hogy élsportolók nemzete legyünk, és mindenki olimpiai csúcsokat fusson száz méteren egy magasugró rúddal a kezében, hanem a longevity-t tekintve, mi az a nem sport, ami fontos lenne, hogy viszont legyen az életünkben?

Én alapvetően három dolgot mondanék, és hogyha ebből a háromból van mondjuk mindegyikből hetente egy, az már szerintem nagyon jó. Szerintem nagyon fontos így a mobilitás. Hogy van ez a jó angol mondás, hogy "use it or lose it", tehát hogy akár az ujjaink, csuklónk, nyakunk, vállízületeink, csípőnk, térdünk, bokánk megmozgatására. És ilyen szempontból a jóga a legjobb. De hogyha valaki talál egy jó gyógytornászt, és azt végigcsinálja, adott esetben reggel, minden reggel 10 percig, vagy hetente háromszor 10 percig, az tök jó. Mert hogy egyszerűen nem használjuk. Tehát hogy itt a nyugati világban nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy az ízületeinket a teljes mozgástartományukban használjuk, mert hogy egyszerűen kényelmes az életünk. És amit nem használunk, az berozsdásodik. És ilyen szempontból ez nagyon klassz, hogyha meg tudjuk őrizni a szabadságunkat, nem beszélve az egyensúlyérzékünkről, pusztán az, hogy ezáltal tudjuk csökkenteni az esések kockázatát, hogyha jó az egyensúlyunk. Tehát hogy ez az első, a mobilitás. A következő az az izomerő. Tehát ugye nagyon fontos, hogy egyszerűen legyen bennünk erő, már csak azért is, megint, hogyha a csontritkulásra gondolunk, alapvetően a csontszövetnek a minősége az attól függ, hogy használom-e az izmokat, amik tapadnak ezen a csonton meg erednek. Tehát, hogyha használom az izmaimat, akkor olyan ingerek érik a csontszövetet a feszülés miatt, amik erősebbé teszik. Az izom fenntartása energiaigényes a szervezetnek. Tehát, hogyha nem használjuk, akkor inkább leépíti. Tehát csak akkor foglalkozik vele, hogyha használjuk az izmainkat. Ugye a csontok azok passzívak, tehát az izmainkat tudjuk használni. És vannak kutatások arra, hogy az izomerő az mennyit számít így a krónikus betegségek szempontjából. És alapvetően ez nem ok-okozati, tehát, hogy nem azért előzi meg a betegségeket, mert erős vagy, hanem hogy egyszerűen hogyha mozogsz sokat és van benned erő, akkor az valószínűleg egy egészségesebb életmóddal jár együtt.

Hát, az izomszövet az egy energiafaló dolog.

A szervezetnek ahhoz, hogy fenntartsa az izomtömeget, energiát kell termelnie. És tehát hogyha az ember alvás közben is szeretne fogyni, akkor legyen minél több izom rajta, mert az izom az egy ilyen energiafaló dolog.

Igen, ezt én is nemrég hallottam, hogy a fogyáshoz az egyik legjobb eszköz, hogyha felszedsz izmot, mert akkor az majd megoldja a másik részét. És egyébként pont a héten olvastam, hogy nem csak a túlsúly a probléma, nyilván az is, de hogy emellett, és pont arra tért ki, amit te is mondtál, hogy európai szinten is kifejezetten gyakori az, ahol az izomtömeg nem éri el azt a százalékot, ami szükséges lenne ahhoz, hogy fizikailag fenntartsuk a szervezetünket.

Igen, hát meg nem kell izom igazából. Tehát, hogy ha azt nézed, az egész világ abban az irányban megy, hogy minél kevesebb mindent kelljen fizikailag csinálni.

Igen, egy ilyen rémisztő kép ugrott be, amikor a kisebbik, nagyobbik lányommal a WALL-E című rajzfilmet néztük, ahol ott az emberek ugye nem csináltak semmit, hanem csak egy vizorban élték az életüket egy lebegőszékben, és mindent a kezükbe adtak, és nem tudtak már járni se, mert nem volt rá szükség.

Nem vagyunk nagyon messze. Igen, az egészen szörnyű volt. Az izomtömeg. Tehát, hogyha azt nézem megint így az életünk vége felé, hogy ki tudjunk kelni az ágyból, hogy megőrizzük a szabadságunkat, ki tudjunk nyitni egy csavaros üveget, hogy fel tudjunk állni a vécéről. És hogyha ezt minden nap megcsinálod, meg meg tudod csinálni, akkor a legvégén is meg fogod tudni csinálni. Tehát, hogy ez az izomtömeg. És akkor tehát, hogy ilyen szempontból annyi klassz dolog van a YouTube-on, annyi mindent lehet találni: a saját testsúlyos gyakorlatok, ezek a kis ellenállású gumiszalagok, súlyzók, kettlebell, bolgár zsák. Nem kell sok. Tehát hogy minden nap mondjuk kétszer tíz, vagy akár hetente kétszer tíz perc, kétszer tizenöt, tehát hogy sokkal több, mint a semmi. És akkor a harmadik az pedig így a tulajdonképpen az állóképesség, tehát hogy a kardiovaszkuláris fittség, és hogy ez a futás, vagy ilyen, ez az intenzív, ilyen edzés, például négyütemű fekvőtámasz, szobabicikli. És ebből is, hogyha mondjuk hetente kettőt csinálunk.

Ugye vannak ezek az ajánlások, hogy 150 perc közepes intenzitású mozgás kell ahhoz, hogy egészségesek maradjunk. Aztán vannak olyanok, hogy ez már nem elég. Egy csomó minden be van programozva, és én is azon gondolkoztam, meg olvastam utána egy csomót, meg Peter Attiát hallgattam ebben a témában is, és még rajta keresztül sem lett egyértelmű. Mert például, én szeretném a kardiovaszkuláris rendszeremet is fejleszteni, és itt is két irányba ment el az egész. Azt mondta Peter Attia is, hogy ha a HRV-t szeretném javítani szobabiciklivel, akkor az ilyen úgynevezett HIIT edzést kéne csinálni, például egy perc munka, egy perc pihenő, vagy négy perc munka, négy perc pihenő. Tehát, ami nekem kényelmes vagy megvalósítható. És mellette meg azt mondta, hogy ha az ilyen VO2 max értéket akarom emelni, ami meg egyszerűen az oxigénfelhasználásomat tudja javítani, ami nekem egy nagyon fontos feladat lenne, ott meg kifejezetten félórás monoton, de inkább az ilyen kettes zónás edzés lenne, ami nem erős vagy nem gyenge, hanem kellőképpen fáraszt. Ezt azt hiszem, Peter Attia úgy fogalmazta meg, hogyha érzem, hogy most dolgozok, de még pont tudok beszélgetni közben, az a kettes zóna, amiben lenne érdemes ezt csinálni. Én kardiológus vagyok, nem sportorvos.

Az Amerikai Kardiológiai Társaságnak az irányelve, ugye azt mondják, hogy van az intenzív, az, amikor se beszélni, se énekelni nem tudsz, ebből 75 perc kell hetente. Akkor van a 150 perc, a közepes intenzitású, amikor tudsz beszélni, de énekelni már nem tudsz. És akkor van a könnyű, mondjuk a 300 perc kell abból, amikor beszélni is tudsz, meg énekelni is tudsz. Ez egy jó.

Igen, de hogy ilyen szempontból pont egyébként nem is tudom, amikor Peter Attiának én is utánanéztem, szembejött velem, és akkor ő mondja azt, hogy a VO2 max mennyire sokat számít így az egészségünk szempontjából. Valami olyasmit mondott, hogy mit tudom én, a dohányzás az 12 százalékkal vagy 25 százalékkal növeli a halálozási kockázatot. Ha magas a vérnyomásod, vagy valami egészségtelent teszel, akkor az 30 százalékkal. A VO2 max-nak a növelése, tehát, hogyha kijössz a legalacsonyabb kvintilisből, és a korodhoz képest eggyel magasabb szintre lépsz, az 400%-kal csökkenti a halálozási kockázatot. Tehát hogy nagyon sokat számít. Igazából szerintem legyen az egyik héten ilyen, a másik héten olyan, vagy a héten egyik nap ilyen, a másik nap olyan.

Jó, tehát itt longevity szempontból akkor nem az edzésnek a típusa lesz az, ami lényeges, hanem hogy kardio alapú mozgásra törekedjek. Persze, megint az, hogy ezek az arcok a kék zónákban nem azt nézték, hogy Jézusom, most csipog-e a pulzusmérőm, és hogy akkor most a VO2 max-omon, vagy a HRV-men, vagy a HIIT-en javítok-e, hanem hogy fent laktak a hegyen, pásztorkodtak, és természetes módon mozogtak.

Hát, ez zseniális. Jó. Még amiben szeretnék néhány kérdés erejéig kitérni, mert tökre érdekel, hogy hogy kerültél te ebbe a témába be? Tehát hogy egy kicsit így lezárva az általános beszélgetést a longevity-vel kapcsolatban, hanem kicsit rád fókuszálva, hogy te hogyan kerültél bele ebbe az egészbe? Annak idején, ugye te orvosként végeztél, megvolt a paradigma, hogy tünetet kell kezelni, stb., stb. Hogyan, miért váltottál? Talán a legfontosabb.

Igazából ez annak köszönhető, hogy én főállásban dolgoztam mentőápolóként így az egyetem mellett, tehát nappal egyetemre jártam, éjszaka mentőztem. És akkor az egyik ilyen átmentőzött éjszaka után mentem, ilyen félhulla állapotban, zötykölődtem a villamoson, és mentem vizsgázni, és akkor olvastam egy cikket arról, hogy a meditáció, relaxáció az milyen jó, mert hogyha az ember tíz percet gyakorol, akkor az olyan, mintha három órát aludna. És akkor gyorsan kiszámoltam, hogy akkor hányszor tíz percet kéne gyakorolnom egy nap, hogy ne kelljen aludni. És akkor egy ilyen nagyon szimpatikus szám jött ki, és akkor ezért elkezdtem ezzel foglalkozni. És akkor így kerültem be az első autogén tréning csoportomba, és ott igazából az volt a nagyon klassz, hogy megtapasztalni azt, hogy ebből az állandó szorongó, agyaló, „sosem vagyok elég jó” orvostanhallgató működésből át lehetett kapcsolódni valami másba. Az úgy nagyon megtetszett. És akkor a kurzus után – ez 15 hét volt – akkor így elkezdtem ezt tanulni, hogy hogyan lehet tanítani. Tehát elkezdtem, ahogy hívják, módszerspecifikus képzést tanulni relaxációból és szimbólumterápiából, és akkor ezt a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület keretein belül lehetett csinálni. Pszichológusokkal, képződő klinikai pszichológusokkal tanultam párhuzamosan az egyetemen, és akkor így azt hiszem, hogy a végére egészen átmosták az agyam. Tehát én nem nagyon tudtam úgy viszonyulni az emberhez, hogy ez egy gép. Ez egyik, a másik az, hogy a mentőknél dolgoztam, és hogy általában a mentőszolgálatnál öt évig az volt így az érzésem nekem ott a végponton, a mentőállomáson, hogy a vezetésnek valahogy így az a percepciója, vagy az így a beállítódása, hogy egyébként ez egy tök jól működő cég lenne, ha nem lennének benne ezek a mihaszna mentősök, ápolók. És hogy minden intézkedés meg körlevél tulajdonképpen így arra volt kihegyezve, hogy te csalni akarsz, de mi tudjuk, hogy te csalni akarsz, és akkor így ilyen macska-egér harc volt. És hogy volt egy ilyen vezetőváltás az OMSZ-nál akkor, és fél évig egy Máté Gábor nevezetű fickó lett a főigazgató, és onnantól kezdve, hogy ő megérkezett – egyébként azt hiszem, hogy ő céges világból jött –, elkezdtek olyan hírlevelek jönni, amiknek alapvetően így az volt így a hangsúlya vagy így az üzenete, hogy „fú, ez egy nehéz munka, amit ti végeztek a frontvonalban, és hálásak vagyunk érte”. És tulajdonképpen objektíve nem változott semmi, tehát ugyanazt csináltuk, ugyanannyi pénzért. De hogy mégis én egészen máshogy éreztem magam, és azt hiszem, ezért kezdtem el vezetőkkel foglalkozni. Hogy igen, szóval, hogy nekem ez annyira meghatározó élmény volt, hogy az én jóllétem és a munkához fűződő viszonyom az mennyire megváltozott, pusztán azáltal, hogy azt érzem – nem is volt igaz, csak kommunikációs szempontból írták ezt –, de hogy már is egészen más volt.

Nem működik. Igen, igen. És szóval, hogy én ebben hiszek, hogyha ők tudnak ügyesebben benne lenni az életükben, akkor ez egy csomó emberre kihat. És hogy valahol, azt hiszem, ez az izgi, akár a relaxáció, meditáció, mindfulness, meg az egész longevity szempontjából is, hogy hogyan tudunk ugyanabban a helyzetben más hatást elérni. Ha a vezető változik, akkor nyilván reménykedünk benne, hogy az alatta dolgozóknak az életére is ugyanígy ki tud hatni. Szóval, azt hiszem, hogy ezért kezdtem el ezzel foglalkozni. És akkor már ezzel foglalkoztam, amikor jött az életmódorvostan, és az azért tetszett meg, mert ugye végül is csak orvos vagyok, meg hogy ezt tanultam, és akkor ebben tök jó benne volt ez a fajta, hogy akkor gyógyítsunk. De igazából én manapság ilyen szempontból – tehát ugye a csapatunkban mindenki más szerintem jobban ért így a core longevity-hez, kajáláshoz, alváshoz, mozgáshoz, mint én már. Tehát én alapvetően a mentális egészséghez értek, vagy tehát nekem inkább ez a fő fókuszom.

Egyébként, hogyha csapatban vállaljuk a munkát, akkor szerintem az tökéletesen rendben van, ha specializálódunk. Nem az van, hogy egy ember mindent is meg tud csinálni. Marketingben ezt tökéletesen jól ismerjük. Hogy van az a kolléga, aki hirdetést kezel, szöveget ír, weboldalt fejleszt, ügyfeleket kezel, és még riportálni is tud. Ja, egyébként meg grafikus. És akkor ezt tegyük át minden másik szakmába. Van neked olyan kedvenc napi rutinod, amit azért vezettél be, mert longevity, vagy egyszerűen csak jólesik?

Azt hiszem, nincs olyan, amit azért vezettem be, mert longevity. Olyan van, amit úgy szívesen csinálok, és azt hiszem, hogy ez így hozzátesz ahhoz, hogy így jól érezzem magam a bőrömben, és ilyen szempontból talán a nap végén hozzásegít ahhoz, hogy tovább éljek. De igazából, ha nem, akkor is szívesen csinálom. Ez nekem ez a teázás, meg a favágás. Tehát, hogy mi fával fűtünk, és én még nem számoltam ki, hogy mennyi időbe kerül nekem az, hogy minden nap kitakarítom a kandallót, meg felvágom a fát, de egészen más hangulata van. A gyerekek szóval reggel lejönnek, és akkor beülnek a kandalló köré, szóval, hogy meg este nézem a tüzet. Na például, az egy nagyon izgalmas dolog. Tehát, hogyha este nézem a tüzet, akkor jobb lesz a HRV-m.

És…

Igen, igen, ez a barlangreflex. A másik meg ez a teázás. Nekem ilyen kínai teakészletemmel már szinte… 15 éve teázom, és hogy reggel leülök, begyújtok a kandallóba, leülök, teázgatok, és utána meditálok. Igen.

Ezt már csak a helyzet miatt is. Nálam mindig van egy ilyen munka közben mellettem, és ebből iszom a minden reggel lefőzött teámat. Feleségemnek egy bögrével, magamnak meg ilyen kis pici kínai csészében itt töltegetem, úgyhogy ezt imádom, annyira beletaláltál az én kis szívszerelmembe, szokásomba is, hogy tökre örülök, hogy ezzel lehet, hogy hozzá is teszek. Amúgy lenyugtat, engem is.

Egyrészt én is azt gondolom, hogy egyrészt a tea nagyon egészséges, tehát hogy ami miatt én nekem szerintem sokat segít, az az, hogy ez egy olyan pillanat, ahol ilyen nagyon egyértelműen az enyém az idő. Másrészt meg, hogy oké, pörög az élet, meg zajlik az élet, de akkor itt van, ettől eddig ez az én időm, az én terem. És egyszer egészen… Tehát még azt is mondanám, hogy jobban úgy érzem, hogy így kontrollban van a saját életem fölött, vagy nem is. Tehát tudat alatt gondolom, ez egy ilyen rituálé. Leülök, teázom, utána picit így relaxálok, meditálok 10-15 percig, és akkor utána így elkezdem felébreszteni a lányokat, és onnantól kezdve jóval hangosabban történik minden. Gyönyörűen hangzik.

Ádám, én nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltál. A gondolataidat, a tudást, amit átadtál, azt a lelkesítést, amit én kaptam tőled, azt külön köszönöm. Nagyon bízom benne, hogy a többieknek is ilyen lesz, akik néznek és hallgatnak minket. De tényleg őszintén hálás vagyok az idődért. Nagyon-nagyon sokat kaptam tőled.

Hát részemről a szerencse.